7. nap Trans(Vam)pirates on board

Sziporkázó szilikát sziget / Víz lágy ölelésében / Két fél egy pár.

Éjszaka/hajnalban esett kicsit, a két rettenthetetlen, aki vállalta a kinti alvást, fedett részbe húzódott. A reggelihez pedig kaptunk egy kis ajándékot is a természettől. Nem tudni, mennyire megszokott, de egy ThunderCat turistahajó is az öbölben éjszakázott, valószinüleg későn érkezhettek, mert senki nem emlékezett rá, hogy látta volna, mikor érkezett. A teljes fedélzet leponyvázva, elég sokan szoktak lenni egy ilyen hajón, nem lehetett túl kényelmes éjszakájuk. Ennél több figyelmet nem is szenteltünk nekik, hanem portyázni indultunk a dingivel az öböl belső részeibe. Hamar elértük azt a szakaszt, ahol a hullámzás már teljesen megszűnt, teljesen sima víz fogadott, de hiába meresztettük a szemünket teknős után kutatva, ezen a napon nem mutatkoztak meg nekünk. Korábbi napokon utazás közben többször is előfordult, hogy egy páncélos közben haladtunk el.
Mivel az ég is kezdett tisztulni, a kapitány azt javasolta, hogy tegyünk egy harmadik sétát is a parton. Ez végül nem bizonyult rossz ötletnek. Elég korán lévén a személyforgalom kicsit volt és a kilátó felé félúton elsőként egy sárkánygyíkkal találkoztunk közvetlenül az út mellett. Az orra búbjától a farka végéig jó egy méteres példány volt és türelmesen tűrte, hogy megörökítsük. Aztán ott hagytuk, hátha másnak is szerencséje lesz hozzá. Visszafelé menet aztán már nem találtuk és a helyet sem sikerült azonosítani, ahol volt.
A kilátóban végre olyasmi fogadott, amire előző este is vágytunk. A színek játékát a vízben levő homok biztosítja, ahogy visszaveri a napfényt, amelyre most még ráerősítettek a felhők is azzal, hogy a mozgásukkal leárnyékoltak egyes részeket. A szél miatt a felhők folyamatos mozgásban voltak, ezáltal gyorsan változtak a fényviszonyok. Az ember nem is tudta, hogy éppen merre nézzen, és fotózzon. A partra is megérkeztek az első csoportok, mint megannyi hangya lepték el a fehér homokot. Mi pedig készülődtünk, hogy végleg elhagyjuk. Nemcsak ezt a partszakaszt, hanem az egész szigetcsoportot, ugyanis hajóutunk utolsó napjához érkeztünk.
A bérletünk másnap reggelig szólt, de azt határozta a tanács, hogy következő napra már amúgy is csak annyi maradna, hogy beérni korán a kikötőbe és átadni a hajót, akkor már inkább próbáljunk meg ma este kikötni és a kikötőben éjszakázni. Másnap nem kell korán kelni és estére lehet ismét hidratálni.
Említettem már, hogy a hajón két kicsi fürdőkajüt van. Az ivóvizet két tartályból nyertük, egyrészt főzéshez és fogyasztáshoz, másrészt mosdáshoz. A WC öblítése tengervízből történik, azzal nem kell spórolni, az ivóvízzel azonban nem árt csínján bánni, főleg, ha mosdásról van szó. Az első tartály nagyjából félúton fogyott ki, a másodikkal pedig kihúztuk sikeresen az utazás végéig. Külön figyelmet kell fordítani a szennyvízre, öblítéskor ez nem a tengerbe mosódik, hanem két tartályba és időről időre (kb két naponként) kell kiengedni. Ennek is megvan a szabálya, hogy parttól milyen távolságban legalább. Általában menet közben engedtük ki és annak ellenére, hogy pillanatok alatt kiürült és közben a hajó is elég gyorsan haladt, mégis akkor bűzt okozott, mintha legalábbis a közepében álltunk volna. A vízben pedig „húztuk a csíkot” magunk után.
Az egész tengerészesdi a kalózkodás körül forgott, zászló is készült, nekem sajnos nincs képem róla. Eredetileg Vampirates lett volna a csoportunk neve (az erdély-drakula-vámpírok gondolatmenet ihlette), de mint időközben kiderült, ezt a kifejezést már használták a világban valahol valamire. Így aztán ment a további keresgélés, hogy mi lenne a megfelelő státusz számunkra. A továbbgondolt verzió már a transilvanian vampirates volt, de mivel Ausztráliában mindent rövidítenek és ez utóbbit kimondani tényleg elég macerás, született meg Transpirates, aminek a legvégső verziója a Transpirati (nem mindenki érti, a pirati = kalózok, a trans előtaggal képzett szóösszetétel is valós jelentéssel bír, annyit tesz, hogy izzadtak), mondhatni visszatértünk a gyökereinkhez. A zászlón pedig hemzsegtek a denevérek.
Útban a kikötő felé még egyszer felhúztuk a vitorlát és jó széllel haladtunk. A legérdekesebb része az volt, hogy nem sikerült egyenesben tartani a hajót. Emlékeim szerint 110-120 fok körül kellett volna tartani az irányt, de 120 foknál a hajó el kezdett jobbra húzni távolodva a kikötői iránytól, 110-100nél pedig balra húzott és minduntalan közelített a part felé. Így aztán cikkcakkban haladtunk, érdekes lett volna az útvonalat megjeleníteni a térképen. Elmondhatjuk, hogy a hajó részegebb volt a tengerészeinél.
Ahogy induláskor kivittek minket a kikötőből, úgy visszaérkezéskor is kijött elénk valaki és bekormányozta a hajót. Mielőtt még a végleges helyünkre álltunk volna, megtankolták és utána végre partra szállhattunk mi is. Aznapra már csak két programunk maradt, megmártózni a szabadstrandon, ahol első este is szerettünk volna, valamint sört venni. Szinte hihetetlen, hogy elsőként a mártózás volt, mintha nem minden nap legalább pár percet vízben töltöttünk volna, ugyanakkor pedig két napja ki voltunk tikkadva. Végül az utóbbinak is eljött az ideje, előbb egy teraszon élvezhettük a civilizáció örömeit, majd megpakolva visszatérve a hajóra egy jó vacsora után összegezhettük vitorlázásunk kalandjait.