„Körutazáson a Balkánon, ülünk egy száguldó…” buszon. Igazi impulzusvásárlás volt, valaki nem tudott elmenni és felajánlotta a helyét igen kedvezményesen, mi pedig két hét múlva már utaztunk is. 
Nagyjából annyit tudtunk az egészről, hogy Split, Mostar, Szarajevó és egy kimondhatatlan nevű település, valamint sok-sok órai buszozás.
Első nap jórészt Horvátországon keresztül, megállóval Splitben. Séta az óvárosban, ami egy erődítménynek felel meg, benne Diocletianus egykori palotájával. A rossz idő és a márciusi dátum velünk voltak, így elég lazán voltunk a csoporttal, nem kellett turisták hadával harcolni minden talpalatnyi helyért, nem beszélve arról, hogy fényképezni is lehetett anélkül, hogy utólag emberek tömegét kelljen kiretusálni a képekről. 
Az óváros kis területen fekszik, adta volna magát, hogy a rómaiak elmenetele után, de legkésőbb a középkorban, amikor a palota már kezdett romossá válni, beépítsék, de valószínűleg egyszerűbb volt a falakon kívülre terjeszkedni. A szűk sikátorok csak ritkán futnak be egy-egy nagyobb térbe, ahol ajándékboltok várják a betérőket. Az éttermek a várfal és a tenger között vannak – szerintem itt elhódítottak egy kisebb területet a víztől –, nem véletlenül, sokkal kellemesebb leülni egy teraszra úgy, ha a végtelen vizet látja az ember és nem a 3 méterre levő falat, arról már nem is beszélve, ha közben tömegek néznek bele poharunkba, tányérunkba, miközben egymást sodorják tova.
A pálmafasor alatt árva székek várták a napsütést, de ezen a napon senkinek nem volt kedve az időnként szemerkélő szürke időben az öböl és a kikötő látványában gyönyörködni. Nem csak ezért, de indultunk mi is tovább, hogy újabb sokórás utazás után megérkezzünk a horvát-bosnyák határra. Miután röviddel az átkelő előtt egy bosnyák busz suttyomban elénk került („Csiga, ez a busz nem előzhet meg minket!” – de akkor már késő volt), kicsit hosszabb időbe telt az átkelés, de onnan már csak pár kilométer volt hátra és még az is belefért, hogy a vacsorára felszolgált leves és frissen sült pisztráng után még kimenjünk egy esti sétára.
A többiek tudták, hova érkeztünk, de nekünk még akkor is nehezünkre esett kiejteni a falu nevét: Međugorje. Egykoron kis falu a világ vége után pár lépésnyire, de 1981ben hat fiatalnak megjelent a Szűzanya. A Vatikán a mai napig nem ismerte el a látomásokat és csodákat, még csak vizsgálati fázisban van az ügy, de nem tiltották meg a helyi plébániának, hogy ne úgy kezelje a dolgot, mintha valóban megtörtént volna. A plébános pedig igen aktív ember lévén, elkezdte felépíteni azt, amit ma is látunk. A világ minden tájékáról özönlenek a hívők, a falu már kisvárossá nőtte ki magát, gyakorlatilag minden ház panzióként, hotelként működik, megépült egy hatalmas templom, de még ez is kicsi, úgyhogy a végében szabadtéri mise celebrálására is kialakítottak egy teret. A két oldalán gyóntatószékek tömege feliratozva, hogy melyikben milyen nyelven oldozzák fel a bűnök elkövetőit. A templommal szemben az utca túloldalán hosszasan sorakoznak a butikok, ahol kegy- és emléktárgyak vásárolhatók. Egy sátor alatt jól megférnek egymás mellett a keresztek, tematikus hűtőmágnesek és többek között mai sztárfocisták mezei is…
De térjünk vissza inkább az esti sétához. A templom előtti térről egy Mária szobortól indulunk. 
Lévén már öreg este, nem sokan vannak kint, bár a hőmérséklet egész kellemes és az esőnek sincs már nyoma sem. Így ismét nincs tülekedés, a csoport fele is inkább a pihenést választja, úgyhogy könnyen sikerül elmélyedni a lelki dolgokban. A mai modern korban már fülesen keresztül hallja az ember az idegenvezető duruzsoló hangját, aki emiatt nem is kell túlharsogja a többi csoportot, arról nem is beszélve, hogy el lehet szakadni a csoporttól, mert 100 méterről is minden szó tisztán hallatszik. Segítségünkre van a sötét is, ilyenkor nem viszi el a tekintetet minden egyéb zavaró tényező, a környező hegyek, a fák, az épületek, az emberek. 
A vezetőnk is jó (egyébként horvátországi magyar, sok utat visz a volt Jugoszláviába), persze, meséli a hely történetét, de közben elkalandozik filozófiai mélységekbe/magasságokba, emberekről, kapcsolatokról mesél. Itt a Balkánon ez amúgy is nagyon sokrétű, a három különböző vallással bíró Bosznia esetében pedig még sokáig nem lesz megoldás.
Repül az idő, majd két óra múltán érjük el a templomkert végét, ahol a bibliai jelenetekkel övezett sétány végén egy kissé absztrakt megváltó fogadja az eddig elzarándoklókat. Nos, kinek mi a szép. De ez most mellékes, az utazás fáradtságának sincs már nyoma, hittől függetlenül békében kerülünk ágyba.
Vélemény, hozzászólás?