Kiszáradva / Hajón és homokon / Tongue-ban a Nap lemegy.
Sejtettem én azt, hogy a könnyűbúvárkodás azért kicsit komolyabb dolog, de hát mit tud csinálni az ember, valamit írni kéne erről a „korall- és halvadászat (mindent a szemnek és semmit a kéznek) vízen történő lebegéssel búvárszemüveg, vízipipa és békalábak segítségével nevű műveletről”, de vészesen közeledik a cikk leadási határideje és már nincs idő szakirodalmat keresgélni és tanulmányozni, hogy jólértesült legyen :-). Szerintem maradhatunk a magyarosított sznorkelezésnél, a leírás alapján talán mindenki el tudja képzelni, hogy miről is akar ez szólni. Az, hogy csöves búvárkodás, elég érdekesen hangzik, de összeveszni nem fogunk rajta, hacsak azért nem, hogy legyen okunk egy kis békülésre. Egészségetekre (a világ bármely helyén és időzónájában)! 🙂
A nap egy kiruccanással 
kezdődött a partra. Kecskét kerestünk. Hogy mit keresne kecske egy lakatlan szigeten, rejtély marad. Viszont hiába keresem képi nyomát a kalandnak, azt sem találom. Másodszor voltam „előrelátó” és fényképezőgép nélkül mozdultam ki. Pedig a mindössze 150 méteres partszakaszon sok érdekes lehetőségbe botlottunk, fák és bokrok között bujkálni, sziklára mászni, hatalmas köveken mászkálni és pózolni, valamint kőből és kagylókból oltárt építeni. 
Végül kölcsöngéppel sikerült pár dolgot megörökíteni saját magamnak is.
Míg mi a parton bóklásztunk, a többiek a rendőrhajó legénységét sasolták reggeli tennivalóik végzése közben. Kényelmes munkájuk lehet, nem siettek sehová, mi hagytuk el hamarabb az éjszakázóhelyet.
Ismét volt egy búvárakció (egy igazi), ezúttal valódi felszereléssel merült alá az egyik öbölben két kalóz. Ez volt az első olyan merülésük, amikor nem felügyelte őket tapasztalt vezető. Ennek megfelelően volt is izgalom, jó hosszú készülődés, mire magukra aggatták a teljes cuccot, szerintem megduplázták a súlyukat. Mondjuk azt nem is volt nehéz :-). Utána mindegyikük ellenőrizte a saját felszerelését, majd a másikét is, így biztosítva egymást. Elég nagy volt a forgalom az öbölben, több turistahajó is érkezett, egyikük eléggé közel volt a merülési helyhez, úgyhogy lengettük a merülést jelző zászlót rendesen, míg észrevették, hogy mit akarunk. Valószínüleg ilyen tömegben ott nem szoktak merülni, de nekünk ez volt az utolsó lehetőségünk és ki kellett próbálni, ha már ki lett bérelve. Úgy vettem ki, hogy nagy csodát nem láttak, de első lépésnek az önálló merülés felé jó volt.
A vízi akció után egy hosszabb hajózás várt ránk, visszatértünk a fehér homokos tengerpartra olyan megfontolásból, hogy hátha sikerül a lenyugvó nap fényében néhány érdekes képet csinálni a kilátóból (első alkalommal déli órában jártunk ott, tűző napfényben és nálam akkor sem volt gép). Ezúttal csak motoros meghajtással haladtunk, a szél erőssége nem lett volna túl rossz, csak az iránya nem volt tökéletes, ránk pedig hosszú út várt. Ismét találkoztunk reggeli rendőreinkkel, de ezúttal ők csak kevés ideig maradtak, mentek valamerre tovább. Mi pedig maradtunk éjszakára.
Az idő kissé befelhősödött, bár időről időre kisütött a nap, az áhított késői fények nem akartak sehogyan sem összeállni. Azért a parton elkaptam egy sellőt és néhány „kormoránt” egy partközeli fán (utólag nézve, vajon honnan kerülhetett oda egy ekkora fa?), hogy erre a napra is legyen valami. 
Közben megkergettük a drónt is néhány légi felvétel erejéig, csak az volt a kérdés, hogy a látványa felizgatja-e a fejünk fölött köröző sast, de vagy csak délutáni sétán volt, vagy csak egyszerűen nem érdekelte, csak komótosan odébb vitorlázott. Kissé csalódottan tértem vissza a hajóra.
Kikötés után az esték mindig hamar elteltek, pedig a társasjátékok gyakorlatilag elő sem kerültek (kivéve a memóriajátékot, de az is csak vagy kétszer és abban sem vett részt mindenki), filmnézés pedig szinte fel sem merült. Ilyenkor volt a napi egy főzés ideje, olyanok voltak a menüben, hogy kiolvasni szörnyű, de a valóságban teljesen finomak. Jórészt konzervből készültek (nem készételek konzerv formájában és csak felmelegítve), kiegészítve mindenféle zöldségekkel, rizzsel, tésztával. Utolsó két napra már csak üdítők maradtak, aztán már csak kókusztej és kókuszvíz. A parton pedig a kocsikban a tűző napon sörhegyek.
Ilyenek voltak tervezve (és nagyrészt meg is valósítva, a puliszkára nem emlékszem, hogy lett volna):
– enchilada
– chilli con carne – tortilla – rizs
– marokkoi cuscus zoldsegekkel
– gomba – puliszka – savanyu uborka
– Stir fry zoldsegekkel
– curry – naan
salatak (ebed): zold pawpaw salata, mango salata, gorog salata, nachos, falafel, dolmades
desszertek: palacsinta nutellaval, mango sticky rice kokusztejjel, lamington, tapioca mango-lime
reggeli: kv, panettone, brioche, tojas, sajtok (feta, haloumi, brie etc), kolbasz, humusz (csicseriborso), joghurt, tartos tej, tea, zakuszka, fustolt lazac, gomba, quesadilla
gyumolcs es zoldseg (uborka, paradicsom, paprika, daikon retek, zold pawpaw, banan, mango, avocado, passionfruit stb), citrom, lime, sutotok, edesburgonya, vinetta, hagyma, fokhagyma
cekla, jalapeno, olajbogyo, capri bogyo, sult paprika, tejfol
fagyasztott zoldseg, konzervek fozni (csicseriborso, borso, bab, paradicsom, kukorica)
Ami már első látásra a tervezéskor meglepő volt, a zakuszka, de mint kiderült, valamelyik szerb utódállamból származott, volt többféle változatban is, valamint nekem a sült paprika volt még a kedvencem, szerencsére normális méretű „borkánban”, lehetett belőle normálisan enni, nem csak fél foghegynyit kóstolni. Nem éheztünk egy másodpercig sem, annyira nem, hogy a hajóra betárolt ellátmányból még a következő héten is futotta jó darabig.
Nem találom a listában, de volt olyan készételünk, ami szerintem Ázsiából származik, jó sok hosszú tészta összegöcsölve, közte kis zöldség- és/vagy húscafatok, valamint van hozzá egy tasakban fűszerkeverék (lehet hogy abban vannak a cafatok is), mindez kiszárítva. Forró vízbe kell dobni, 10 perc alatt megpuhul, lehet enni. Nos, ennek egy nagyon eredeti fogyasztási módját mutatta be egyik ausztrál honos kalóztársunk: tésztát kivette a csomagból, rászórta a tasak tartalmát, majd nyersen kezdte el rágni. Ilyet is csak egyetemisták tudnak kitalálni. Nem úgy tűnt, hogy akkor találja ki, beépítette az arcába rendesen az egészet. Mindezt, hogy a fenti listából bármely étkezéskor az alapanyagok közül legalább 10-15 ki volt téve, vagy fel volt használva, tehát volt választék bőven és ha végképp nem talál az ember semmi ehetőt (pl. puliszka tejjel és mellé nutellás palacsinta), a hűtő akkor is nyitva volt bárki előtt. Akkor már inkább a vegemite-os kenyér, egy helyi specialitás, elég érdekes, erőteljes íze van.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Vegemite
A fenti cikkből az is világossá vált számomra, hogy miért volt már ismeretlenül is valamennyire ez a cucc.
Vélemény, hozzászólás?