Túl az Üveghegyen / Steve Irwin integet / S feszt dúl a folk.
Nyár közepe táján, amikor a nap közepe túl meleg, ha az embernek túrázni támad kedve, korán kel és még kellemes időben nem a levegő hőmérsékletétől izzad ki, hanem a mászástól. Így jártunk mi is, rövid autózás után két huplit másztunk meg, két csoportra szakadva (a többiek odaát vannak). 
Láthatóan sokan ugyanezt a megfontolást követték, mert nem voltunk egyedül egyik helyen sem. Már a parkolókban is sok autó állt, egyesek jóval frissebbek voltak, már visszafelé jöttek. És ehhez képest szemtelenül jókedvűek, vidámak és fittek voltak. Nem volt egy nehéz terep, de azért oda kellett tenni magunkat. Utána a reggeli is jobban esett és indulhattunk is tovább következő úticélunkhoz, ami nem más, mint a Steve Irwin által létrehozott állatkert. Akkora parkolója van, hogy máshol az egész létesítménynem nincs annyi területe és ezen a szép, napsütéses napon csak úgy özönlöttek az autósok. Komolyan felmerült, hogy ezt az eseményt kihagyjuk, ha már a parkolásért is sorba kell állni. Aztán még nagyobb meglepetésként ért, hogy a bejáratnál mekkora tömeg van. De végül kivártuk a sorunkat, a sok pénztár csak úgy nyelte a tömeget.
Nem egy olcsó mulatság, cserébe már a parkolótól kezdve alkalmazottak irányítják a népet, ajánlják a napi programokat. Amiből van bőven, egyesekből napi több lehetőség is, ha éppen ütközés miatt lemaradnánk valamelyikről. Fényképezni alapból nem lehet, de vannak fotózós programok, amikor különböző állatokkal pózolva profik kapnak le és kapod kézhez rövid időn belül a kész képet (persze, nem ingyen). Lehet állatokat örökbe fogadni is, ha valaki szeretne.
A legnagyobb sikere a Crocoseumnak van, hatalmas aréna és tele volt, amikor benéztünk a krokodilshowra. Itt már nem elég, mint a farmon, hogy megpróbáljuk kiédesgetni és vagy sikerül, vagy nem. Gondolom, van belőlük néhány, aztán váltogatva prezentálják a publikumnak. A küzdőtéren idomárok, vagy valami hasonlók, fejükön mikrofon és folyamatosan beszélnek, de közben azért produkció is van. Azt tudtuk elbeszélésből, hogy a krokóval nem jó viccelni, mert piszok gyors és valóban félelmetes élőben látni, ahogy egy pillanat alatt kiemelkedik a vízből vagy másfél méterre és elkapja a belógaott húst és már vissza is merült a vízbe. Közben van egy kis madárröptetés is, a nézők pedig ujjonganak. Kész cirkusz :-).
A másik népszerű látványosság természetesen a koalák és a szabadtéri kenguru/wallaby etetés. De természetesen megtalálhatók a kígyók és mindenféle színes madarak is. Ez utóbbiakhoz egyfajta zsilipen keresztül lehet be- és kijutni, a személyzet felügyeletével. Egy egész napot simán el lehet tölteni bent, de nekünk csak pár órára volt időnk, ami betekintésre egy ilyen jól megszervezett világba azért elég volt.
A nap fő programja ugyanis a Woddford folkfesztivál, amelyet mindig ilyenkor rendeznek és átnyúlik a következő évbe. Mi csak egy napra érkezünk, hogy ebből is ízelítőt kapjunk. Ez egy szabadtéri esemény, sok színpaddal, sátorral, különféle performanszokkal. 
Több helyen is a színpadok úgy vannak beállítva, hogy előtte a domboldal természetes nézőtérként szolgál. A hat nap programja naponként egy-egy A2es oldalon, apró betűkkel, kezdési időpontokra leosztva, a bőség zavara. A zenei paletta jórészt világzenei, jelentsen az bármit is, de inkább a folk felé kihegyezve, így aztán bőven belefér a reagge, a blues is. Van néhány nagyobb színpad és sok kicsi, valamint néhány olyan sátor, ahol közösségi programok vannak.
Elindulunk egyfelé, de az első két helyszín után már teljesen szétszóródunk, attól függően, hogy kinek melyik program tetszik meg, vagy éppen csak először felméri a terepet. A délután és este folyamán többször is összefutunk egymással, végül megegyezünk abban, hogy a blues-színpad lesz a közös találkozási pont.
Elsőként a bejárattól legtávolabbi színpadnál verünk gyökeret, éppen karibi zene szól, Mike Love és zenekara osztja a középamerikai életérzést. Egy jó 20 perces blokkal zárja az előadást, nagy sikerrel. Előtte Boban Markovic lépett fel, de akkor mi még éppen csak a regisztrációnál tartottunk valahol messze a központi parkolóban 
(a parkoló és a fesztivál területe között buszokkal szállították a látogatókat). Még elkapunk egy fél produkciót a blues színpadon, majd a nem messze levő sátorban már délamerikai ritmusok vonzanak át.
Valamit enni is kéne lassan, a bőség zavara a sok etetőhely. Végül egy távolabbi sarokban, ha jól emlékszem, valamilyen japán beütésű töltött tésztánál kötünk ki, a vele szomszédos sátorból pedig énekszó hallatszik ki. A színpadi előtt körben ülnek emberek, középen egy nő, hamar kiderül, hogy ő az oktató és skót népzenét tanít vállalkozó kedvűeknek, amiből van is jónéhány. Kiosztja a szöveget, felolvassa, közben magyarázza, hogy mit is jelent. A skót nyelvjárás ugyanis tartalmaz néhány ismeretlen szót, pláne, ha még múlt századi a dal. Következő lépésben a tanár elénekli a fő dallamot teljes egészében, majd soronként és ezúttal már a hallgatóság is ismétli utána. Továbblépnek teljes versszakra, majd végül az egész dalt. Ezt még megismétlik háromszor-négyszer és teljes a sikerélmény. Három dalt ülünk így végig, az egyik annyira megragad, hogy még pár hónap után és fel tudom idézni és meg is találom a neten a szövegét:
https://www.barbarygrant.com/Lyrics/Brigit/birnie_bouzle.htm
Ezt a dalt több verzióban (lassabb, zenekari, vagy csak vokál) is megtalál tam, lehet ízlelgetni a skót hangzásvilágot:
Nem minden jött be, például az amerikai Brother Brothers (név alapján izgalmasnak tűnő) kettősét hamar otthagytuk. Annál jobban tetszett egy másik esemény, amikor az egyik kocsmasátor egyik sarkában zenészek gyűltek össze és játszottak angol népzenét. A magot valószínüleg a harmonikás és a tőle jobbra ülő két zenész adta, az előbbi osztotta az újonnan érkezőknek a kottát és mondta be, hogy a következő szám mi lesz, míg a másik kettő valamivel bátrabban cifrázta, mint a többiek, akik inkább csak a kottát követték. Kicsit furcsa volt ez a társaság, mint akik 
nem jókedvükből és önszántukból játszanának, hanem büntetésből, csak jó sokára bújtak elő mosolyok és nevetések a számok közben. Kivétel ez alól egy nő a bal oldalon, aki szinte végig csukott szemmel ütögette a tam-tamját, egyfajta révületben, vagy kábulatban, ki tudja.
Vacsorára egy pazar hamburger (e mellett többször is elhaladtunk a délután folyamán és mindannyiszor felkeltette az érdeklődésemet), jól átsült, de nagyon omlós hússal, erre rá lehetne szokni.
Utolsó előadás, amibe belekóstolunk, Jeff Lang a blues színpadon, ő már nagy név lehet, estére már nem kispályások lépnek fel. Ezt már nem várjuk végig, annyira nem váltja be a hozzá fűzött reményeket és már elteltünk élményekkel. Ráadásul még vár egy autóút vissza a városba és következő nap Szilveszter.
Vélemény, hozzászólás?