Rókák repülnek / Poharak ürülnek / Medvék a fákon / Karcolják az eget.
Egy kellemes és kiadós reggelivel indul a nap a teraszon. De sok láblógatás nem szerepel a napi programban. Ellenben egy délelőtti erdei séta reggeli után kifejezetten jó dolognak tűnik. A program apropója, hogy azon a helyen jó eséllyel láthatunk koalá(ka)t. Odaérve indul a verseny, ki lát többet. A fürgébbek sprintelnek is előre, a fotós témák keresése eleve nem sok eséllyel kecsegtet, lassabban lehet haladni. Eltelik egy kis idő, mire felhangzik az első ujjongás. Valahol sok méter magasan a lombok között ott lapul az első. 
Olyan magasan van, kicsit beljebb is az úttól, szabad szemmel is alig lehet észrevenni. Aztán még egy és még egy. Nem azok az idegbeteg állatok, csak esznek és alszanak. Már egy kis elágazás elég nekik, hogy bekuporodjanak. 
Van, hogy láthatóan kapaszkodnak, de máskor mintha csak ülnének ott, nagyon kifejlett egyensúlyérzékük lehet. Más állat nemigen van, kisit furcsa, hogy madarak sincsenek. Számítunk a gyurgyalag helyi megfelelőjére, de nincs dolga arrafelé, ellenben kicsit tájidegen módon megjelenik egy délvidéki jégmadár, a halászkirály.
Víz a környéken csak a hátizsákunkban van, jeget pedig csak benzinkúton találni, szóval érdekes jelenség, de ők biztosan jobban tudják, hogy mi a jó nekik. Míg ezen morfondírozunk, a lányok újabb koalát fedeznek fel a magasban, erről már komolyabb portrét is lehet készíteni. Házigazda túravezetőnket kissé megviseli a sikertelenség és elmagyarázza, elvileg hogyan lehet a legkönnyebben felfedezni a koalát. Ezek szerint megy az ember az ösvényen és elhatározza, hogy márpedig mindenképpen neki is kell találnia egyet, aztán amikor már elég erősen elhatározta, hogy a következő találat az övé lesz, akkor egyszer csak megáll, megfordul, felnéz az első fára és felkiált: ‘KOALAAA!’. Így is tett, megállt, felnézett, felmutatott a magasba és elkiáltotta a bűvös szót … (hatásszünet, dobpergés, ta-daaam!) … és a fán ott gubbasztott egy koala.
A hangos kiáltásra kissé megrezzent, mintha a szemét is kinyitotta volna egy pillanatra, de kétségtelen, hogy ott volt. Tisztán, kivehetően, fényképezhetően.
A keresés és a siker izgalmaitól egészen kitikkadt a társaság, úgyhogy ideje volt rehidratálni magunkat és ehhez megfelelő helynek tűnt a Slipstream sörfőzde. Az asztalok a főzde területén belül, az egyik alatt kutya a gazdival. A bejárat egy kapulaljban van, éppen be van állva egy food-truck is (a főzdében csak sört főznek) és két Harleyt is meg kell kerülni. Hogy tulajé, vagy vendégé, nem derül ki. A tízes kóstolósorban rozsos, amerikai vörös és trópusi ale, két-két ipa és búza, egy sour, egy porter és a zászlóshajó egy csokis-meggyes stout 9% alkoholfokkal.
Újabb séta, ezúttal az egyik városi parkba megyünk, ahol denevéreket láthatunk. Nappal, délidőben. Ráadásul igen virgoncak és hangosak is. Arról nem is beszélve, hogy félelmetesek, akkorák, mint egy varjú. Színre is hasonlítanak hozzá, de jobban megnézve látszik, hogy nem teljesen feketék, sőt. 
Nem véletlenül hívják őket repülő rókának. A legtöbbje csak lóg az ágon, de valamitől hajtva időnként repülnek egy kört, a környező fák tele vannak velük. Ezekkel lehetne jó kis horrorfilmet forgatni…
Hajóra ülünk, a helyi közlekedési vállalat menetrend szerinti egyik járatával megyünk be a város központjába. Felhőkarcolók, cégek irodaházai. 
Közvetlen a lábuknál a városi botanikus kert, gyakorlatilag egy nagy park. Mindez a folyóparton egy elnyújtott kanyarban, jut hely mindkettőnek. Barangolás közben eljutunk egy szárazdokkhoz, benne egy kisebb hadihajó és néhány érdekesebb hajó. 
Figyelemre méltó a háttérben az áramvonalas piros, valamint jobbra tőle – főleg a színe miatt – a kisebb vitorlás. Kiállítás is, ha igaz, de csak felülről nézzük őket, későre jár, lassan sötétedik.
Aznap valószínüleg valamilyen ázsiait ettünk valahol a városban és előtte vagy utána, de felfedeztem egy csokibárt. Az étlapja alapján – valahogy a kezemben maradt, miközben tanulmányoztam – pizzájuk is van és egyéb sütik, de mi csak a forró csokik közül kóstoltunk párat (figyelembe véve a kissé hűvösre váltó időjárást). Még átvágtunk a városi strandon, megcsodáltuk az óriáskereket, sok-sok ember töltötte kint a szabadban az év utolsó vasárnapjának estéjét.
Visszafelé is hajóval mentünk, de amíg kiértünk a megállóhoz, valahogy útba esett egy újabb sörbár, ezúttal a Brisbane Brewing Co kínálatából kóstoltunk párat kutyafuttában (még söralátétet sem sikerült szereznem). 
A poharak voltak érdekesebbek, nagy betűkkel írja rajtuk a sörfőzde nevét. Inkább borospohárra emlékeztettek, mint bármely klasszikus sörösre. Olyanok, mintha egy strucctojás felső harmadát levágták volna.
A lazítós nap végül egészen tartalmasra sikeredett, a programok kitöltötték a rájuk szánt időt.
Vélemény, hozzászólás?