13. nap Nosza, Noosa!

Víz, madár, fák / A bárányok odaát.
Reggel irgalmatlan hangzavarra ébredtünk, ahogy papagájhordák köszöntötték a felkelő napot. Azt hittük, a kacagójancsit nem lehet felülmúlni. Nem maradtak sokáig, csak éjszakázni húzódtak be. Mi pedig készülődni kezdtünk, a napi program kenuzás lesz a Noosa folyó torkolatában. A kemping területén belül van a kölcsönző, hajó, lapát, vízhatlanul zárható műanyag bödön és úszómellény, amit vételeztünk. Valamint információt kaptunk az aktuális vízi körülményekről. Maga a folyó az csendes, szinte állóvíz, de odáig a tengeren kell eljutni, hacsak nem szeretnénk órákon keresztül kézben cipelni a felszerelést a szárazföldön. Végül is csak egy öböl, amit át kell szelni, lehet a part mentén, vagy átvágni egyenesen. Mi ez utóbbit választottuk.
A szél miatt a hullámzás kicsit erősebb volt az optimálisnál. A part közelében sokáig annyira sekély a víz, hogy evezés közben a lapát leért az fenékre. Aztán kiérve ebből a részből a kenu táncolni kezdett a hullámok hátán, jobbról kaptuk őket és ha nem akartunk mindegyik után egyre vizesebb lenni, irányt kellett változtatnunk, hogy félig-meddig szemből kapjuk őket. A parttól eltávolodva az az érzése az embernek, hogy hiába evez, nem halad. Eleve csak egy kis pontnak érezzük magunkat a nagy víz közepén (hol van ez még attól), de ahogy jönnek a hullámok úgy tűnik, hogy amit evezünk előre, azok ugyanannyit visszavisznek. Persze ez nem így van, a valóságban haladtunk, de nincsenek fix pontok, amihez viszonyítani lehetne. Csak az evezésre koncentrálva és csak ritkán kinézve a part egy-egy pontjára elmúlik ez a nyomasztó érzés és a türelmetlenség, hogy mikor érünk végre a csendesebb részhez.
Nyugodt, egyenletes tempózással aztán ez is eljön. A torkolatnál kisebb zátony, a víz megint olyan sekély, hogy könnyebb kiszállni a kenuból és húzni magunk után. Van egy kis száraz is, itt megpihenünk. A földnyelv másik felén pelikánok unatkoznak, nem háborgatjuk őket, így aztán nem szállnak el és lehet róluk készíteni pár fotót. Innen kezdve már lapos a víz, mintha legalábbis egy tavon lennénk. Már csak a megfelelő medert kell megtaláljuk, sok ága van a folyónak és el is lehet tévedni, ha nem figyelünk. Ahogy haladunk feljebb, a két part is közelebb jön, csodáljuk a parti erdőt, a sekélyebb részeken virágok nyílnak a vízen. Egy helyen kormoránok számolják a forgalmat, rajtunk kívül még eveznek néhányan és nagyobb hajókkal is találkozunk. Ezek jóval gyorsabban haladnak, időben le kell húzódni előlük, amiért hálásak nekünk, legalább nincs kalamajka.
A műanyag bödön mellett még van velünk egy hűtőtáska, Ausztráliában ez szériafelszerelés, bárhova is megy az ember. Sapka, napszemüveg, bankkártya, hűtőtáska. Válogatott sörgyűjtemény van velünk, mind különleges darab. Egy-egy vízbe dőlt fánál megállunk és körbejár a doboz, miközben a fában kapaszkodunk kikötő gyanánt. Egy valódi mólóhoz érkezünk, a parton sátoroznak, egy kemping, itt ebédelünk. Jobb lenne maradni, kicsit ellustultunk és nem túl csábító az sem, hogy visszafelé is át kell vágni a hullámzó tengeren. Lassan a karunkban is érezzük az eddig megtett utat.
Forgás a hajókban, változik a felállás, a kalózlét nem múlt el teljesen, két hajó összefog a harmadik megtámadására, de átlátszó a terv, ahogy a parton rejtőzködni próbálnak. És már zsákmányolni sincs mit, nagyjából kiszáradtak a sörösdobozok. A támadás és menekülés miatti gyorsabb evezés pedig csak az erőnket fogyasztja még inkább. De legalább gyorsan eltelik az út egy része. A végén búcsúzóul még illegetik magukat a pelikánok, nem lehet kihagyni.
Lassan kiérünk a torkolathoz, itt egy kikötőnél még elrendezzük magunkat és irány a kemping. A visszaút jóval nehezebb, a hullámzás nem csitult, csak mi vagyunk jóval fáradtabbak és a part sehogy sem akar közeledni. Nehéz nem állandóan azt lesni, hogy mennyi van még. Az egyik hajó jól tempózik, de a harmadik kenuval is nehezen haladnak, igyekszünk nem nagyon eltávolodni, ha szükség volna rá, a közelben legyünk. Aztán valahogy csak elfogy a távolság. Közben azt látjuk, hogy az első hajó belefordul a vízbe, pedig már egészen közel vannak a strandhoz. És valóban, felállnak a vízben, jó, ha térdig ér nekik. Gyorsan visszafordítják a kenut, már csak a bödön után kell szaladni, ott lebeg a víz felszínén. Benne van a fényképezőgépem (és még pár egyéb dolog). De nincs gond, jól zár, egy csepp víz sem ment bele. Mint kiderült, egyszerre fordultak vissza, hogy megnézzék, merre járunk és azt már nem lehetett korrigálni.
Újfent kiderül, hogy mennyire más kultúra, a kölcsönzőben nincs már senki, lejárt a munkaidő. Aki most ér vissza bárhonnan, bármivel, csak leteszi a bódé mellé, mögé a cuccot. Akár haza is vihetné, de minek tenné?
A kempingezők is érdekes társaság. Hatalmas autók, utánfutók, lakókocsik, a jobb helyeken jár a villany, de ha nem, akkor napelem van felállítva. A BBQ az a minimum, de hűtőszekrény is több helyen van, asztalok, székek, kerékpárok, a fél konyhafelszerelés, elősátrak a nap és eső ellen, összkomfort. Nem emlékszem hangoskodásra (most tekintsünk el a madarak esti és reggeli performanszától), zene mértéktelen bömböltetésére, bár a szomszéd néni mintha kicsit neheztelt volna ránk valamiért. Így nyaralnak odaát.