Dűnék között / Tengerszem partján / Sellők hódolnak Napnak.
Kis területe és homok fő alkotóeleme ellenére a szigeten elég ok tó van. A közepén fordulnak elő nagyobb mennyiségben és látványosságban, ezért ez a rész frekventáltabb. Nem utolsó sorban elég közel is van a sziget déli csücskéhez, ahol a sziget legfőbb megközelítési pontja van. Vízből sohasem lehet elég felkiáltással ezen a napon egy körtúra keretén belül érintettünk párat.
Ahány, annyiféle. Kicsi, nagy, part menti élővilággal, meredek homokfallal, vagy olyan parttal, amelyet bármilyen nyíltvízi strand megirigyelne. Nincsenek kiépítve és arra se számítsunk, hogy hamburgert, vagy sült krumplit fogunk tudni vásárolni, ha netán megéheznénk. Árnyékot is nehéz találni, ha valaki arra vágyna, a parton csenevész fák, amelyek ránézésre nem érik meg következő szezont, aztán mégis valahogy elvegetálnak.
Viszont szép színes törzseik vannak és a környezetük gondoskodik arról is, hogy egyedi rajzolatot kapjanak. Az esős évszak idején biztosan dúsabb a vegetáció, de nekünk most ez jutott és nem bánjuk.
Nagy felfedezésünk az általunk csak sündisznófának nevezett, amelynek a termése nagyobb mint kókuszdió és csupa tüske, mint egy gesztenye. De azzal ellentétben nem egy termés lakik benne, hanem sok. Ebből szívesen hoztam volna magammal egyet, de Ausztrália az olyan, hogy se be, se ki. Mindamellett az épségét is nehezen tudtam volna biztosítani, akkor meg minek.
Meleg van és szárazság, így aztán ha hóembert nem is, de egy törpe homokpigmeust sikerült alkotni, csak a miheztartás végett. A vakítóan fehér homokban tökéletes az illúzió és az ujjaink sem fagytak le.
A tavak között az utak egysávosak, de nem egyirányúak. Ez megnehezíti a közlekedők dolgát, de elég sűrűn vannak olyan helyek, ahol két autó, ha szűkösen is, de elfér egymás mellett. Már ahol belátni hosszabb szakaszt, mert ott van lehetőség felkészülni. Egy egy kanyarnál egymással lehet farkasszemet nézni kis ideig, de végül nem marad más, az egyiknek tolatni kell. Szerencsére nem volt nagy forgalom, az a néhány alkalom, amikor más autókkal találkoztunk, könnyen abszolválható volt. Az egyik tónál, már visszafelé tartottunk az autóhoz, amikor egy terepbusz ment el az úton. Arra már nem emlékszem, hogy egyébként egy irányba tartottunk volna vagy sem, de egy olyannal szembe találkozni már nagyobb kihívást jelentett volna.
Legutolsónak maradt a Wabby tó, amely a legkönnyebben megközelíthető a tenger felől és az egyik leglátogatottabb is. A napi túrákat szervezők kiteszik utasaikat a parton, akik közül a vállalkozó kedvűek egy nem túl hosszú és nehéz sétával elérhetik. 
Mi viszont a sziget belseje felől közelítettünk, ezért aztán Rá papnői meg is lepődtek, amikor megjelentünk a közelükben, mivel azt hihették, hogy egy eldugottabb részén vannak a tónak és nyugodtan átadhatják magukat a meztelen napimádatnak. Itt kaphattunk egy kis igazi sivatagérzést is, a forró homokban a déli órán felfelé a dűnén elképzelhettük, hogy vajon milyen lehet, mikor amerre a szem ellát, mindenütt csak pusztaság. Hosszúnak tűnt, de hamar kiértünk a szélére és megkönnyebbültünk, hogy nem berbernek születtünk.
Ezzel a szigetelésünk véget is ért, tepertünk vissza a komphoz, hogy időben visszaérjünk a szárazföldre. Ezt meg is éreztük a kocsiban, volt pár átfolyás, amit sikerült a kellemesnél nagyobb tempóban venni. A kompra simán feljutottunk, már csak egy buszt kellett bevárnunk, amit még felszuszakoltak valahogy középre és mehettünk is. A kölcsönzőben éppen nem volt senki, de amíg megtörtént a kiporszívózás – volt benne pár talicskányi homok – addig megjött a tulaj is.
Egy jó kis söröző volt kinézve a kempinghez nem túl messze vacsorázó helynek és az internet szerint – ismét volt jel – nyitva is volt. A valóságban viszont nem, de szerencsére a szomszédban volt egy italbolt, – alkoholt csak arra specializálódott üzletbe lehet kapni – ahol feltölthettük a készleteket. Az egyik üveg bort nem is kellett sokáig cipelni, kis pechsorozatunk azzal folytatódott, hogy a parkoló aszfaltja itta meg, úgy kellett az immár leszálló szürkületben összeszednünk az üvegcserepet, nehogy az autó gumiját is kivágja. Végül éhesen sem maradtunk, mert találtunk egy Subwayt, ahol az ünnepre való tekintet nélkül nyitva volt. A balszerencse átszállt az utánunk következőkre, ugyanis annyi időbe telt, amíg végül sikerült kiválasztani, hogy mit kérünk, hogy az eladók és ők is kezdtek türelmetlenné válni.
A nap végén, jó szokásunkhoz híven, a késő éjszakában érkeztünk meg a kempingbe. Ez egy hatalmas létesítmény, tele volt lakóautókkal és adva volt a feladat, keressünk magunknak helyet. Világítás csak annyi volt, ami az ott levőktől kiszűrődött, mély homokban letettük valahol az autót és gyalogosan indultunk neki helyet keresni. Igyekeztünk nem szétszóródni túlságosan, mert várhattuk volna, amíg kivilágosodik. És mikor találtunk egy jónak tűnő helyet, már csak az volt a kérdés, hogy megtaláljuk-e az autókat és visszatalálunk-e oda, amit kinéztünk magunknak. Végül ez is sikerült, a sátrak felverése már becsukott szemmel is ment volna.
Vélemény, hozzászólás?