Látomás

Látomások gondolatokba zárva, avagy mire gondolt a költő? („kimegyek a kertbe, apám, látom, ás” – népi költészet a 90es évek elejéről a Garázs c. rádióműsorból) Rendhagyó bejegyzés lesz, úgy gondolom, de aztán még bármit hozhat az élet. A felvetés az volt, hogy valamilyen vers(részlet)re, gondolatra alkotni valamit. A gondolatot jelen esetben egy régi „költemény” testesíti meg. A sortördelésen kívül formailag nehezen nevezhető versnek, ahogy valaki megjegyezte, nem bővelkedik rímben sem. De létezik költői szabadság is, úgyhogy fogadjuk el, hogy ez egy vers. A szerző nem teljesen ismeretlen, legfeljebb 5-6 jelöltből valamelyik, csak sajnos, a múlt homályába vész, hogy melyikük és nem szeretnék mellélőni.

Felületesen elolvasva ez egy ifjúkori zsengének is nehezen nevezhető, ez alapján nem biztos, hogy szakemberek az illetőt irodalmi pályára javasolták volna. Lehet, hogy nem is kéne versnek nevezni, hanem csak négysorosnak. A kezdeti sorok egy idilli estét sugallnak, szinte halljuk a tűz ropogását, a madárdalt az esti csendben. A feszültséget az utolsó sor hozza, amely felborít mindent és újra és újra visszadob a vers elejére, hogy kitaláljuk, vajon mire gondolhatott a szerző, mikor ezek a szavak kipattantak elméjéből.
Vajon előre látta az életet? Ifjúkori énjében még égett a tűz (mint általában minden fiatal esetében), nagy gondolatok kergetőztek arról, hogyan fogja megváltoztatni, megváltani a világot. Aztán a tűz lanyhul, a lelkesedés csappan, a környezet hatására már inkább csak a füstje marad (vagy eleve a mondás szerinti nagy füst/kis láng esete állt fenn). Végül eljön az este, a földi pálya végét jelképezendő és az ember ott áll az élet viharaitól jól megfőve, megpuhulva. Csekély reménysugár, hogy feljön a Hold, vagyis nem a teljes sötétséget vizionálja elénk az elkövetkezőekben. Ebből a gondolatsorból született a kép, amelyen az élet bográcsában ott fő az ember a Hold képében. A telihold megpróbálja a feszültséget oldani, hiszen a kerek forma egy sikeres, egésznek tekinthető pályát sugall. Egy másik verzióban a Hold a csökkenő útjának utolsó fázisában van, a vékony „aligkifli” állapot a totális elmúlást szimbolizálná. Ez már egy teljesen borulátó értelmezés lenne, ami ellentmondana a Hold feljövetele által sugallt reménysugárnak.
Rohanó világunk felszínességében azonban egy jóval könnyedebb értelmezés is adja magát. Valóban ég a tűz, száll is a füstje, az égről a Hold mosolyog le ránk, még a madárdal is adja magát (különos tekintettel május tájékán a fülemüle éjszakai énekére gondolva) és végre valóban megfőtt az ebéd. Érezzük a bográcsból kiáradó illatokat és már alig várjuk, hogy megkóstolhassuk. Kis feszültség azért marad, hogy miért csak mostanra lett kész, de ha délben keltünk fel és későn reggeliztünk, akkor ezen is gyorsan túlléphetünk. Az élet szép, minden tökéletesen kerek, úgyhogy maradjunk is ennyiben.