Téli csemege

A birssajtban az a jó, hogy sokáig eláll.
A hátránya, hogy valóságos cukorbomba. Többek között ezért is áll el. Magát a gyümölcsöt önmagában fogyasztani nagy mennyiségben elég embert próbáló feladat. A legkevesebb meló akkor van vele, ha egyszerűen csak feldaraboljuk és sütőbe tesszük, mint a gesztenyét, de hús mellett is szépen megpuhul.
Lekvár és befőtt formájában sokkal barátságosabb és ez alól nem lóg ki a sajt változat sem. Türelem és elhivatottság kell az elkészítéséhez, amíg a cukorral és citromlével péppé főzött massza a kellő állagot el nem éri (zselatin fanok egyszerűsíthetnek). Aztán már „csak” ki kell várni, amíg kellőképpen megszilárdul, néha forgatni, hogy levegőzzön a másik fele is. Az idén még annyi újítást kapott, hogy jó sűrűn mogyoró és mandula lett beleszórva, hogy aztán a megfelelő időben helyes kis kockákat lehessen vágni belőle.
Bár eredetileg a Berry „fehér” csokoládét szántam buroknak, a cukortartalom ellensúlyozására végül mégis inkább egy szolid, 66%os, gyümölcsös ízvilággal rendelkező csokoládéra esett a választás. Az olvasztott csokoládé viszkozitása lehetett volna jobb is (vagy valamivel segíteni rajta), de így is szép darabok készültek, elfogadható vastagságú burokkal, lehetőséget adva a mártóvillával való díszítés játékának.
Személy szerint nagyobb sikert reméltem tőle, de egy másik kísérlet majd talán választ ad arra, hogy mint mártott bonbon volt hátrányban a formában készültekkel szemben, vagy maga a birssajt, mint olyan, váltott ki bizalmatlanságot a már bejáratott töltelékekkel szemben. Esetleg egy transzferfóliás változatban lehet nagyobb sikere.