Egy durbincs úszni kíván

Nem megszokott, hogy egy hal sörben úszkáljon, de szerintem mindegy neki.
Történt pedig a „Nagy bezárkózás” idején, hogy az egyik sörfőzde online sörfőzés tanításába kezdett. Nem kell valami nagyon komoly, nagyon precíz dologra gondolni, mindössze annyiból állt a dolog, hogy kiállt a sörfőző mester a kamera elé és élőben megismertette a lelkes jelentkezőkkel a Tudományt. Hogy még életszerűbb legyen, a végére egy gyakorlat keretében ki is lehetett vele együtt próbálni a vállalkozó kedvűeknek. Onnan kezdve, hogy lépésről-lépésre beszélt az alapanyagokról és a folyamatokról egészen odáig, hogy milyen eszközökre lesz szükség és az sem maradt ki, hogyan kell bejelenteni egy házi főzést az adóhatósághoz. A videókat meg lehetett tekinteni utólag is, sőt, írott anyag is készült belőlük. A gyakorlati „vizsgához” pedig kész alapanyagcsomagot lehetett náluk rendelni. Ez utóbbi annyira bejött nekik, hogy pillanatok alatt elfogytak az elkészített csomagok, pár napot várniuk kellett a későn kelőknek, de végül minden igényt ki tudtak elégíteni.
Egy tejes stout (már a neve sem szimpatikus) megfőzése volt a cél és versenyt is hirdettek a jelentkezők között. Ez már kicsit megmozgatta a fantáziámat, követtem az eseményeket. Mivel nem ugyanolyan eszközökkel és mennyiségekkel dolgozom, kicsit át kellett fazonírozni a receptet.
Pale ale 80 %
Búza 9 %
Carafa II 2 %
Rozs 3 %
Csokoládémaláta 5 %
Willamette 50 gr
Tejcukor 250 gr
US-05 élesztő 1 cs
Emiatt aztán nem is tőlük rendeltem meg az alapanyagokat. A gondot az okozta, hogy ahonnan rendeltem, éppen ki voltak fogyva a tejcukorból. Közeledett a nap és még mindig hiányzott ez az egy dolog. Végül más megoldás nem lévén, a legnagyobb „Maradj otthon!” idején kocsiba ültem és hosszabb autózás után mégis csak sikerült szerezni. Abban biztos voltam, hogy az online közvetítést nem fogom nézni, amint kavargatja a cuccot, meg ha az ember rácuppan egy képernyőre, meg a chat ablakra, könnyen elfelejtkezik a saját dolgáról és főzés közben amúgy is mindig van tennivaló. De a többség számára újdonság volt, úgyhogy tolták is fel a képeket, ahogy kérték tőlük.
Éppen ott tartottam, hogy a cefrézővíz megmelegedett és lehetett volna beletenni a malátát, de nagyon furcsa volt, mintha nem lenne roppantva. Markolok bele, ez bizony egészben van, így nem lesz jó. Postán érkezett, addig nem néztem bele, ezek jól kitoltak velem. Nézem a szállítót, nem kértem roppantást, melléfogtam. Ezek szerint hiába volt az előző napi rohanás a cukorért. Lett egy szabad napom.
Az elkövetkező napokban így aztán lett egy roppantóm, amúgy is szükségem lesz rá a jövőben. Elég gyorsan kis is szállították, de így is eltelt két hét, ezen felül pedig a főzde a résztvevőket szép lassan átterelte egy zárt csoportba, ahová már nem követtem őket, így aztán nincs is információm arról, hogy mikor volt a verseny és hogyan zajlott.
Én mindenesetre megfőztem a sört és pár hónap érlelés után (hol vannak már az akkori állapotok) egy grillezés jó alkalomnak tűnt a kóstolásra. A zöldségekkel kezdtem, amivel jól el is telt az idő, így aztán mire a hal is elkészült, már az éhség miatt nem sok erő maradt a fotózásra, azért egy kis bohóckodás belefért. A halhoz valószínűleg jobban illett volna a sütés közben elfogyasztott világos sör (erről majd egy másik alkalommal), de azért ez a stout is megtette (a faszénhez jól passzolt színben).
Egy 6.5% körüli alkoholtartalmú sör lett a végeredmény. Remek csokoládés, pörköltes ízek dominálnak benne. Az édesség relatív a sör esetében, nem egy szörpnek kell elképzelni és jelen esetben jól ellensúlyozza az alkoholtartalmat. Kicsit becsapós fogyasztás közben, mint a likőrök. Komlókeserűségnek nincs sok nyoma (nem is kell legyen, ez a fajta nem arról szól), ugyanakkor a szénsavtartalmat kissé sikerült túltolni, nem jellemző erre a típusra a túl sok bubi (talán, ha lenne bubikiszedő gépem, javíthattam volna rajta). De a hal amúgy is ellopta a show-t, úgyhogy az a kis defekt nem annyira feltűnő. Kár, hogy az őzláb és a zöldségek sem tudtak érvényesülni a tálon, van még mit javítani az elrendezési technikán is.

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük