Túró

Egy igazi Kelet-Európaikum. Sőt talán még ennél szűkebbre lehet venni, a túró ebben a formájában talán csak a Kárpát medence sajátja. Hol vannak ehhez képest a nyugati változatok? Egyeseknek szavuk sincs rá, összemossák a sajttal. Na jó, ennek illene komolyabban utánanézni.
A sok egyéb felhasználása mellett a kereskedelemben megkerülhetetlen a Túró Rudi. Csak egyik „az igazi”, de sokan gyártják valamilyen néven, lassan gyűjtőfogalommá válik. Az alapreceptet valószinüleg nem sokan ismerik, de mint annyi mindent, ezt is megpróbálják házilag is klónozni. Nem túl sokan, legalábbis keresgéléseim során nem jöttek százasával szembe a receptek. Arról nem is beszélve, hogy olyan mennyiségek jöttek szembe, amelyek számomra értelmezhetetlenek:
3 ek túró, 1-2 ek tejszín. Ennyivel még kísérletezni sem kezdek. Igaz, nem is 15 db készül belőle.

Jöhetett az áttervezés. Túróból (200 gr) egy darabos, zsíros verziót választottam, a tejszín (50 gr) pedig a szokásos 30%-os zsírtartalmú friss, rövid eltarthatóságú. A (fél) citrom nem lett bio, mert éppen nem az jött szembe, de ha már a héját és a levét használjuk, akkor illik annak lennie. Édesítőnek pedig méz (1 ek). Simára turmixolva a tölthetőség egészen pocsék volt, ha megformázom és csokiba mártom, akkor talán elfogadható lett volna, de nem ez volt a cél.
Így aztán még 120 gr tejszínt felforraltam és 100 gr fehér csokoládéra öntöttem, majd hozzákevertem a túrókrémet és kapott egy tk vaníliaaromát is (nehéz időket élünk, nem lehet csak úgy minden apróságért elugrani a boltba, most ez is megtette – a valódi vaníliát semmi sem pótolja). Mindez megtette a hatását és végre rendes mennyiség állt rendelkezésre. Palacsintában is megállná a helyét.

Egy magányos pillanatomban, még a tervezési fázisban, azon gondolkoztam, hogy mivel lehetne még csavarni egyet a dolgon. Úgy emlékszem, korábban egyszer találkoztam már a sós karamellás pöttyössel, de nemigen lehet(ett) kapni. Hogy mindez valahol mélyen elraktározódott volna, nem tudom, mindenesetre az az ötletem támadt, hogy két fajta bonbon lesz, összehasonlításként. Egyik a sima töltelékkel, a másik sós karamellával kombinálva.
A félgömb alakú leveles forma pont jól jött, az alsó felébe (ami a valóságban felül van) egy fogkrémcsíknyi sós karamella, majd rá a túrókrém, a kakaóbab formába pedig csak túró került. Jól sikerült mindkét verzió, a kombinált nekem sokkal jobban bejön, ketté harapva ráadásul szépen megmutatkozik a két különböző töltelék is. Azóta találkoztam megint a hasonló pöttyössel, aki szereti a sós karamellát, az én verziómat jobbnak találja majd, mert intenzívebb.

Ahogy egy bölcs mondás tartja:
„A miénk jobb, mert a mi módszerünk jobb!” (ötven túrókrémes bonbon, aki kitalálja, honnan van az idézet; csak azért nem száz, mert annyit azért már macera elfogyasztani és senkit nem szeretnék megmérgezni 🙂 ).
Csak a rend kedvéért, a képeken szereplő harmadik féle bonbon eper gyümölcslikőrrel készült, sajnos, csak a szükséges likőr egyharmadával (úgy emlékeztem, több van itthon), na abból az „igazi” is megérne egy(-két-három) kóstolást.

Még csak annyit, hogy a fenti mennyiségekkel készült túrókrém több, mint fele megmaradt (pedig nem 15-20 bonbon készült). Nem kell kétségbe esni, a szintén megmaradt sós karamellával (kiskanálnyi túró, a tetejére egy csík karamella) desszertnek fogyasztva felséges élmény. Csokiburok nem is kell hozzá.