A Transpirates izzadt kalózok csapata újra akcióban, ezúttal a hegyekben. A cél a Dolomitok, a tenger sós levegője után egy kis magaslati légfrissítő. Nekem pedig bónuszként alkalom a századik bejegyzés megírására.
Kalózhoz illően, azért egy kis vízzel kezdődött, legalábbis egy csobbanás erejéig, valahol Trieszt környékén, mielőtt az út elindult felfelé. Első éjszaka egy kempingben, a sátorverésre be is sötétedett. Másnap még kis autózás, hogy minél magasabbról kezdődjön az erőnléti edzés, az autók pedig kaptak pár nap pihenőt. Nem sírtuk vissza azokat az időket, mikor a vonattól időnként még akár több tíz kilométert is gyalogolni kellett a dudára pakolt zsákokkal, mire egyáltalán elkezdődött a hegy. Úri kalózok módjára a sátrak is a kocsiban maradtak, minden éjszakára menedékházban volt szállás foglalva, félpanzióval, úgyhogy ennivalóról sem kellett ipari méretekben gondoskodni. Jól jöttek a könnyített zsákok, mert pár napig 2000 és 2800 méter között lifteztünk, naponta akár többször is.
Az időjárásra nem lehetett panasz, az utóbbi év(tized)ek legszárazabb nyarát sikerült kifogni. A szinte állandó napsütés és uv eredményeként a kevésbé védett részeken a régi bőr helyett újat kellett növeszteni a naptej ellenére is. A gerinctúra utolsó reggelén volt egy kisebb eső, éppen egy vasalt szakasz idejére, de nem volt nehéz a terep, így semmilyen fennakadást nem okozott. A vízről viszont előre gondoskodni kell a napi túrákhoz, mert nem egy forrásokban gazdag terep. A menedékházakban azonban kapható ásványvíz. A csapvízre kiírták, hogy nem ivóvíz, de megfelelő tablettával – meg anélkül is – nem okozott gondot senkinek.
Ebben a magasságban is a Dolomitok meglehetősen jól el van látva menedékházakkal. Fél-, egynapi járásra biztosan van egy. A bejárati ajtó után a bakancsokat le kell tenni, jól jön egy vastagabb zokni az épületben való közlekedéshez. Egyes helyeken lehet kapni/bérelni papucsot. Valamilyen formában mindenhová fel tudnak juttatni bármit, este minden helyen tudtunk meleget enni. Többféle sör, bor, pálinka szintén nem volt hiánycikk. Aludni kisebb-nagyobb szobákban lehet, még takaró és párna is van, hálózsák, vagy egy könnyített ágyneműhuzatszerűség kell csak. Van víz, a WC-nek is, felárért meleg vizet is biztosítanak, ha valakinek zuhanyozni van kedve.
Este van csak meleg étel, ami nem túl változatos, minden helyen nagyjából ugyanazt adják. Első fogásnak zöldségleves, valamilyen árpaleves és spagetti(!) a felhozatal, amiből választani lehet. Másodiknak pörkölt (gulyásnak hívja) krumplival, vagy polentával (kicsit másképp készítik, mint a puliszkát) és egy valószínűleg vegetáriánusoknak készült sajt-tojás-akármi, szintén az előző két köret valamelyikével. Ez utóbbi egyik helyen még ráadásul hideg is volt, csak éppen raktak valamit a tányérra. De a zöldségleves nagyon korrekt volt és a pörkölt is, vagy elég éhesek voltunk hozzá. Vacsoraidő többnyire 6-7 körül kezdődik, gyorsan szétdobálják, aztán menjen mindenki aludni. A reggeli annál puritánabb, valamilyen száraz kekszszerűség, dzsem, méz, mint egy akármilyen hotelben, felvágott, sajt mutatóba, de az sem mindenhol, tea, kávé. Aztán ennyiből indulj neki a hegynek. De legalább nem kell a teli hasat cipelni. A legnagyobb élményt a menedékháza k közül a Marmolada gleccser tövében levő nyújtotta, fiatalok vitték, jó zene volt és nagyon hangulatos. Nagyon remélem, hogy az omlás miatt nem kellett bezárniuk.
Késő tavasz volt ott fent, a leánykökörcsin már elvirágzott, de egyéb virágok azért voltak. Összefüggő gyep, vagy zóld elvétve, de ahol egy kis védettebb sarok, ott már nőtt valami. Egyébként mindenfelé kö, szikla. Arra nem emlékszem, hogy mikor hagytuk el a fákat, bokrokat. Az utak jó része jól járható, meredekebb, kitettebb részeken ki van építve. A legegyszerűbbek kis ügyességgel simán járhatóak, egy adott szint fölött azonban felszerelés kell. Kicsit tartottam tőle, mint az első képviselőfánktól, de könnyen bele lehet jönni a technikás szakaszokba, durva helyeken pedig nem jártunk. Viszont a felszerelést cipelni kell. A jelzések is elég jók, kicsit több oszlop jó lett volna, amelyiken fel van tüntetve, hogy mennyire van a következő célpont, mert akkor érzékelhetőbb lett volna, hogy haladunk. Így néha olyan volt, mintha egy helyben állnánk. Nem mintha egy ilyen túra nem a kikapcsolódásról, lassításról kéne szóljon, de egy-két nap alatt nem lehet megváltozni.
Izgalmas dolog autózni is a környéken. Jól kiépített utak vannak, helyenként 12-16% emelkedővel. A szerpentinek és a szép pihenők, kilátók vonzzák az autósokat, motorosokat. És a kerékpárosokat. Hihetetlen mennyiségű biciklis, egymás mellett is, vagy konvojban, megelőzni őket nem mindig egyszerű, figyelni kell a szembeforgalomra is. De az autósok nagyon kultúráltak és türelemmel vannak irántuk. Van, aki elektromossal teker, de akik meg nem, azoknak nagyon lehet szurkolni, mikor szinte áll, olyan lassan bír már csak haladni. Volt, aki tolta, de ment felfele. Egy részen Giro szakasz is lehetett az idén, mert több tíz méteren keresztül csak Pantani neve van frissen felfestve keresztbe az úton (emlékeim szerint már évek óta nem versenyez), de rengeteg más név is, vezetés közben kicsit nehéz arra is figyelni.
A gerinctúra után még jött egy nap sziklamászás is, kötéllel, mint a nagyok, csak a dolog megízlelése végett és egy „kötelező” kör a Tre Cimme oldalában, a kevésbé frekventáltabb részén. Közben sátorozás többé és kevésbé puccos kempingekben. Hazafelé, hogy meglegyen a keret, ismét egy csobbanás, ezúttal a Balatonban. Ezzel a kalózzászló most ismét bevonásra került, folytatás valahol, valamikor.

További képek: https://photos.app.goo.gl/gJfyyDibmUuaFoWh7