Csábítsuk a meleget egy kis déligyümölccsel.Ez volt a mottója a nőnapi bonbonnak, ahol Ruby burokba vegyes gyümölcsből készült töltelék került. A dobozon levő felirat tanulsága szerint 300 gr gyorsfagyasztott van benne, úgymint kiwi, mangó, dinnyegolyók (sárga és zöld), alma, ananász változó arányban. Eredetileg papaya is lett volna benne és még ki tudja mi, de ügyesen úgy cimkézték felül, hogy ne látszódjon, hogy eredetileg hogy találták ki a mixet. Mindezek ellenére, vagy mellett, a csábítás sikerült, igazán kellemes március volt eddig. Írom ezt ma, miközben farkasok ordítanak a kéményben, napközben 5 fok és a sarki szél erősen próbára teszi az időközben kinyílt tavaszi virágokat és lehet aggódni a korai barackfák miatt is. Úgyhogy ma egy mese kerül terítékre. A képekért – mint oly sokszor már – ezúton is köszönet Évinek.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy bonbon, akik a városban laktak. Egy szép tavaszi napon elhatározták, hogy elmennek kirándulni. Beültek a lakókocsiba is kimentek a zöldbe, ahol már nyíltak a virágok. Nagyokat ugráltak örömükben, majd miután kellőképpen elfáradtak, leheveredtek a réten a virágok közé.
A nap előcsalogatott egy mókust is és miközben nagyot ásítva kiült az oduja elé egy ágra, észrevette a bonbonokat. Nagyot kordult a gyomra. Nem volt nagyon a hideg tél, de előző évben a nagy szárazság miatt kevés dió és mogyoró termett, így alapos beosztással is idejekorán kiürült a kamra. Érzékeny orrával hamar megérezte a mangó és az ananász illatát és bár ilyeneket még soha életében nem is látott, nemhogy evett volna, az agya azt súgta neki, hogy ezek valamiféle gyümölcsök lehetnek. Olyasmit pedig már ősz óta nem volt lehetősége kóstolni sem. Gyorsan leszaladt a fáról és megkóstolta az egyik bonbont. Nagyon ízlett neki, a külső burok egy harapásra roppant (nagy meglepetésére az is ehetőnek bizonyult, nem úgy mint a dió-, vagy mogyoróhéj, amihez szokva volt), belül pedig omlós, lágy töltelék, csak úgy olvadt a szájában. Nem sokat teketóriázott, befalta másik felét is, majd körbenézett, hogy látja-e valaki. Azon tépelődött, hogy megkínálja-e ezzel a lakomával a családját és barátait is, de amerre elnézett, sehol semmilyen mozgolódást nem látott, a többiek még jóízűen szuszogtak otthonukban és nem akarta őket felverni legszebb álmukból.
Mivel takarékos mókus volt, úgy döntött, elrejti a maradék bonbonokat. Vakarta a fejét, hogy hova is tehetné őket. Ekkor meglátta a virágokat és úgy gondolta, hogy ha a szirmok közé dugja őket, akkor senki nem fogja megtalálni, mert a virágok színe majd jó álca lesz. Meg is próbálta, de a virágoknak nem tetszett a dolog. A bonbonokat nehéznek találták és azon is sopánkodtak, hogy eltakarják szépségüket, márpedig akkor a méhek hogyan fognak tudni bebújni a szirmok közé. Így aztán megpróbálta a levelekre tenni őket. Ez sem tűnt rossz ötletnek, egyrészt a virágok emiatt már nem zsörtölődtek és messziről úgy tűnt, mintha a bonbonok is virágfejek lennének, de közelebb érve a többi igazi virág a színeivel és illatával amúgy is elcsábította az érkező rovarokat.
A mókus elégedetten vonult vissza a vackába és a jóízű lakmározástól, valamint a nap melegétől pillanatok alatt álomba szenderült. Ezért nem is vehette észre, hogy a réten megjelentek a gyerekek, akik azt játszották, hogy húsvéti tojást keresnek. Mivel közeledett a Húsvét, ez egyáltalán nem csak szórakozás volt számukra, hanem edzeni jöttek ki a rétre, hogy aztán éles helyzetben a legjobb formában legyenek és ők találják meg a legtöbb finomságot. Abban még nem egyeztek meg, hogy aznap pontosan mi legyen az, amit majd tojásnak fogn ak tekinteni, csak meghatároztak egy területet és azon belül kezdték el a kutatást. Egyikük hamarosan meg is találta a bonbonokat és kitörő örömmel hívta a barátait. Csodálkozva ülték körbe a virágot és nem akartak hinni a szemüknek. Féltek, nehogy valamilyen tréfa áldozatai legyenek, ahogy az már előfordult párszor. Sorsot húztak és egyikük óvatosan kivette az egyik bonbont, alaposan körbenéztem, megszagolta, majd lesz ami lesz alapon beleharapott. Szólnia sem kellett, akkora mosoly kerekedett az arcára, hogy még a Nap is gyorsan lefotózta, hogy este, miután lement az égről, az otthonában gyakorolja, hátha neki is sikerül. A másik két gyerek villámként csapott le a további két bonbonra és elégedetten indultak haza váratlanul szerencsés útjukról.
Így történt, hogy nem maradt aki hazautazzon a lakókocsival és az azóta is ott áll elhagyatottan az erdő közepén egy nagy kerek tisztás szélén. Aki megtalálja, vigye haza.
Itt a vége, fújja el a szél.