Haiku: Farkas üvölt, felriad a tajga./Jégbe dermedt kikelet./Fel, tojások! Támadunk!

Ihletőm Dániel, nem volt egy spániel.
Ődakszlisága engem taxisárga
irigységgel tölt el.
Tölt el.

(Új könyve májusban lesz majd a boltokban.
Keresni sem lehet jobb helyet a pénznek,
mit az ember költ el.
Költ el.)

Új lakók jöttek a minap a szomszédba.
Nem voltak feltűnők és nem költöztetők
hozták őket kedden.
Kedden.

Próbáltuk kémlelni, mit fognak csinálni
és ebből született ez a kis történet.
Lássuk hát, hogy esett.
Esett.

* – * – * – * – * – *

Gyenge még a nap, kitartó a hideg,
Úgy fújja a szelet, feje csupa ideg,
Barnul a virág is, mire földre leér,
Nem lesz lekvár már, csak csupasz vajas kenyér.

Ó rozmaring, illatos rozmaring
ágaid között könnyű fészek ring
benne madárka szakadó esőben
óva tojásit, állandó éberen

Kandikamera állványra állítva,
Álcázó függöny vigyáz a titokra.
Reggeli fényben, ha jön az etetés,

A gombot kell csak nyomkodni ész nélkül,
Sok lehetőség, egyik csak sikerül.
Egyenes adásban fiókanevelés.

Blackbird, oh, poor blackbird,
Your song will never be heard.

* – * – * – * – * – *

Nagypéntekre kikelt,
Négy kis apró selejt,
A Húsvét kérdezi:
Szabad-e locsolni?

Jött is égi áldás,
zúzmara, szélfúvás,
giliszták vacogva,
bújtak a homokba.

Fiók’nak fehérje,
nem lesz most kimérve.
Urunkkal karöltve
Felmentek az égbe.

Virágzik a pozsgás,
Semmiért nem hibás.
Azért, hogy így sült el,
Nem kaktusz szúrta el.

Amsel fliegt hoch oben,
Sein Lied auf dem Boden.

* – * – * – * – * – *

Volt itt egy rigópár, fekete,
Tojásait mind kiköltötte,
Egyik nap elhúztak,
Fiókák kimúltak,
Sohasem tudjuk meg, mi végre.