Őszi napok a fekete hegyekben. Nem tudom miért fekete, Izland például jóval feketébb, mindazonáltal Montenegro igen kellemes kirándulóhely. Szerbián keresztül az út nagyobb része autópályán áthidalható, a maradék pedig már hegyek között vezet, bár jóval lassabb tempóban. Akinek lételeme a rohanás, válasszon más úticélt. Kárpótol azonban a táj. A határ Montenegróval egy hegy tetején, elég simán átjutunk. Mindkét balkáni országban a határon elég marcona, colos egyedek, arcukon még egy félmosolyt sem láttam mind oda, mind vissza.
Központi helyünk Zabljak – ilyen néven létezik az ország másik felében is település (nem egyedi eset) -, turista paradicsom a Durmitor nemzeti parkban, nagyjából 1500 méter magasságban. Ősz lévén, a nyáriak már nincsenek itt, a téliek pedig még nem, azért vannak hét közben is, nincs nagy zsúfoltság.
A túristaházak sokfelé elszórva, keskeny utak le-fel a hegyen, szerencsére olyan részletes leírást kapunk, hogy sikerül megtalálni a helyet, bár többször is fejcsóválva követjük az útvonalat, hogy ebből vajon mi lesz.
A környéken néhány tó, könnyű sétával elérhető, de lehet halmozni a szinteket is, akinek az jobban fekszik. A nemzeti park nem ingyenes, a határán sokfelé emberek vigyázzák, hogy kifizesd a belépőt. Nem messze a Tara kanyon, ahol csónakázni várják a népeket, illetve át is lehet suhanni fölötte sok-sok méter magasságban. Előbbi tervezve volt, de nem volt rá idő, utóbbihoz pedig még a közeli záróra ellenére is sorba kellett volna állni, így aztán, nem túl nehéz szívvel, de lemondtunk róla.
Egynapi járóföld oda-vissza az ország délnyugati csücske. Lehetőségkén ott van a tenger, a főváros és nem utolsó sorban Kotor. Mindezekért érdemesebb beiktatni a környéken egy szállást, mint folyton autózni. Nincsenek nagy távolságok, de a haladás nehézkes, főleg, ha a hegyeken át próbálkozunk. Ami nagyon hangulatos, sok-sok megállásra késztet, de annál kevésbé haladós. Vannak építés alatt utak, úgyhogy néhány év múlva már könnyebb lesz átszelni az országot. Inkább csak megérzés, mint tény, de szerintem nincs az országban nincs 30 km egybefüggő útszakasz, hogy az út nem vagy meredeken fel, vagy le menjen.
Az ország egyik ékköve Cetinje, az ország korábbi fővárosa, egy katlanban. A belváros is szép régi épületeivel és mindenképpen érdemes felmászni a kilátóhoz, ahonnan hangulatos rálátás nyílik a városra. Az ölelő magaslatok egyik oldalát jelenleg kicsit elrondítja az éppen készülő elkerülő út, sebként tátongva a hegyoldalban, de idővel a természet majd visszahódítja a tájat, az átmenő forgalom pedig nem fogja zavarni a városka nyugalmát. Az útépítések helyenként igen érdekes helyzeteket okoznak, simán ráengedik a forgalmat a fél-, vagy negyedkész helyekre is.
Nem messze innen van Kotor is, a 25 kanyarból álló, a tengerpartra vezető szerpentin ma már annyira szűk keresztmetszet, hogy akár egy busz megjelenése is komoly fennakadást tud okozni egy-egy kanyarban. A látványossága miatt viszont vonzza az embereket, temérdek biciklis küzd az emelkedővel. Lehet, hogy ez is lenne majd a jövőbeni megoldás, hogy gépjárművel ne is lehessen végig menni rajta. Kérdés, hogy más, alternatív útvonal van-e a környéken, az a gyanúm, hogy nemigen.
A tengerparton a legnagyobb szám alighanem Budva, egyik oldalon a régi vár (alig nagyobb, mint egy város főtere), szűk utcácskáival és minden lépésnél vagy etetővel, vagy souvenir boltjával, a kikötő többi része pedig körben meglévő, vagy építés alatti szállodákkal.
Még egy nagyobb települést érintettünk a majd 10 nap során, Niksic. Az út a város szélén vezetett el, szintén egy építés alatt levő szakaszon, a külváros és az odalátszódó tömbházak nem ígértek nagy kulturális élményt, iparvárosnak tűnt. Viszont itt található az ország egyetlen sörgyára, a Niksicko-t mindenhol kapni, többfélét is gyártanak.
Kulináris szempontból érdkes lehet a tengerparti részeken a hal, az ország középső részein a tejtermékek (Zabljakban a nagy élelmiszerüzlet mögötti kis utcában fedett termelői piac van, megéri benézni) és a húskészítmények (mennyei sonkát vettünk valamelyik faluban (Njegusi), szinte minden második házban árulnak), de a kolbásszal inkább ne kísérletezzünk, szerintem a mienk jobb. Említést érdemel még az országra specifikus bor, a Vranac (száraz, vörös). Ennél erősebb dolgokkal nem kísérleteztünk, valamiféle slivovica biztosan van náluk is.
Nem egy gazdag ország, infrastruktúrája a megszokotthoz képest alacsony színvonalú, de éppen ezért a nagyon felkapott helyektől eltekintve még élvezhető. Az emberek amolyan balkániasan lazák. Érdemes most menni, 20 év múlva már nagyobb lesz a tömeg.
További képek:
https://photos.app.goo.gl/JbjoEX9dCB56GuY27