„Járt utat a járatlanért …” – tartja a régi mondás. Ha mindenki ezt követné, valószínüleg soha semmi újat nem fedeztek volna fel, nem találtak volna ki. Arról a néhányról, aki kockáztatni/változtatni mert és bejött neki, megemlékeznek, azok a tömegek pedig, akiknek pedig nem jött be, a feledés homályába merültek.
Girbe-gurbán, vagy egyenesen, lényegtelen, de utunk során most elérkeztünk egy olyan helyre, ahol választanunk lehetett, hogy járjuk tovább, ahogy eddig – ez is csalóka azért, hiszen akárcsak a hozamgörbék a pénzpiacon, az eddigi utunk sem nyújt semmilyen garanciát a holnapra nézve -, vagy kipróbálunk valami újat (is). Egy olyan ponthoz érkeztünk, ahol a választható lehetőség egy alagút, mondhatni teljes sötétség (az eddigiekhez képest mindenképp), szigorú őrök, nem lehet csak úgy ki-be sétálni. A belépési feltételek azért teljesíthetőek, az időből kitelt és a kíváncsiság is egyre erősebb (meg a félelemmel párosuló izgalom is, de ez növeli az adrenalint). És az is sikerélmény, ha az embernek sikerül legyőznie önmagát (beleértve a félelmeit is), még azoknak is, akik egyébként nem versenyző, vagy harcos beállítottságúak.
A lényeg, ahol ebben a pillanatban is vagyunk, hogy zöld jelzést kaptunk, be lehet lépni. Az első lépésekhez még van egy kis fény néhány segítő kéz formájában, aztán a többit meglátjuk. Odabent várhat ránk egyenes út, vagy labirintus, kiérhetünk a végére, vagy ránk is szakadhat. Egy lélegeztető cső még lesz velünk, egy ideig biztosan, addig nyújtózkodhatunk. A cél az volna, hogy anélkül is elboldoguljunk.
A mai nap még az ünneplés, az eddig elért apró siker jegyében telik, mellé dukál egy kis ünnepibb, különlegesebb itóka. A készleten levők közül ez tűnt a legmegfelelőbbnek erre a célra és kicsit abban is bízunk, hogy a címkén levő hölgy is a segítségünkre lesz az elkövetkezőkben.