Egyszer utána kéne nézni, hogy mi köze ennek az uborkához. Ez az az időszak, amikor nem történik semmi. Ha megkérdeznénk az uborkát, biztosan vérig volna sértve (van neki olyan?). Nem is beszélve a paradicsomról, paprikáról, dinnyéről és még sorolhatnám. De nem zöldségekről szeretnék most írni (ez most ráadásul magas labda, „zöldségek”, ez is megérne egy misét etimológiai szempontól).
Van ez a dolog a megvalósításról. Egyiknek megy zsigerből, másiknak kevésbé, nem könnyű kilépni a langyos trutyiból. Személy szerint nem tartom túl szerencsésnek, ha valakinek folyton győzködnie és ambicionálnia kell magát a továbblépéshez, de ha még ennyi idő múltán is ott lebeg cél, akkor érdemes valamit tenni azért, hogy megvalósuljon.
Egy ilyen lehetőség világgá kürtölni, hogy mit tervez. Ennek akkor van értelme, ha utána kényelmetlen azt mondani, hogy „feladtam”. A menőbbek ilyenkor még extra büntit is kiszabnak magukra, onnan kezdve, hogy lemondanak valamilyen számukra kedves dologról egészen vállalhatatlan tettekig (mindenki fantáziájára bízom ilyenek kigondolását). Határidők megadása különösen serkentőleg tud hatni. Na, itt azért még nem tartunk.
A megvalósítandó cél egy látványsörfőzde. Bejön az ember az utcáról és egy átlátszó falon keresztül megnézheti, hogy mi minden kell annak előállításához, amit ő éppen megvásárol. Sajnos, a helybeni fogyasztás problematikus jelen jogszabályi környezetben, de ez még változhat az idők folyamán. Ennek a megvalósítását tűztük ki és történnek érte inkább kicsi, mint nagy lépések.
A lassú víz partot mos koncepciónak az is az előnye, hogy van idő több oldalról is körbejárni a témát. Most például azt, hogy szépen kitaláltam én a beosztást, meg már vagy háromszor át is terveztem, de szükség lesz egy negyedik verzióra is, ugyanis kiderült, hogy az meglévő ajtónyílás nem lesz elég. Meg sem próbálom magam elé képzelni a képemet, amikor kiderül, hogy a berendezés és/vagy az alapanyag ott áll az épület előtt és nem tudjuk bevinni. Vagy az épületen belül a helyére tenni. Az eddigi legutolsó terv ez volt:

A minap megnéztem működés közben a kiszemelt technológiát. Lehet, hogy ezt már tavasszal meg kellett volna tennem, vagy csak a nyári meleg miatt van, mindenesetre napok óta a következő locsoló versike motoszkál a fejemben:
Sörfőzdében jártam,
Leesett az állam,
Ki akar száradni,
Szabad-e locsolni?

B verzió:
Sörfőzdében voltam,
Velem volt a torkom,
Ki akar száradni,
Szabad-e locsolni?
Mindkét verziót kicsit problémásnak érzem, de mivel senki nem mondta, hogy szabad, így a „locsolás” elmaradt és talán ennek tudható be, hogy nem sikerült egy elfogadható és frappáns végleges változatot kitalálni. Ha valakinek van ihlete, ne kíméljen … 🙂

A látogatás eredményeképpen annyi kitisztult, hogy jó az, amit kinéztem magamnak. Valamint az is, hogy még jó volna egy kis hely egy csomó apróságnak, amihez további ötletelésre van szükség. A rendelkezésre álló térben már székekből és ládákból megcsináltam a virtuális falakat, hogy érezzem, mennyire lehet majd elférni, közlekedni, dolgozni. Közben a falak anyagára is merült egy újabb alternatíva: polikarbonát vagy ragasztott üveg legyen? Itt tartunk most, reményeim szerint rövidesen kezdődhet a bontás és átépítés.