Már nem emlékszem, hol találkoztam azzal, hogy szőlőméz. A készítésének lényege, hogy a lebogyózott szőlőszemeket összetörjük (esetleg turmixoljuk), majd a levet kipréseljük, mintha mustot készítenénk, vagy egy szűrőn keresztül átpasszírozzuk. Lassú tűzön kb 1 órán át forraljuk, míg kissé besűrűsödik.

Vagy sűríthetjük valamilyen segédanyaggal. Ha szeretnénk a későbbiekben is felhasználni, akkor cukor és/vagy valamilyen egyéb tartósítószer segítségét is vegyük igénybe, mert egyébként hűtőben sem tartható túl sokáig.
Célszerű valamilyen aromás, illatos szőlőfajtát választani, ahonnan kiírtam, ott muskotályt ajánlott. Kéznél azonban az ellentmondásos othello volt, aki egyszer kóstolta, nem felejti el egyedi ízvilágát.

Sokan esküsznek jótékonyv hatásaira ennek a szőlőnek, tudományos körökből (orvosok) inkább nem ajánlják fogyasztását, különösen nem bor állapotában. Így legyen okos az ember.
Egyik kedvenc kirándulóhelyünkön van néhány tő elhanyagolt othello, késő őszi kirándulásaink alkalmával meg szoktunk osztozni a madarakkal a termésen. Valaha egy házhoz tartozhatott, de ennek ma már nyoma sincs (talán egy régész még fel tudna mutatni ezt-azt),

az elvadult tőkék birtokukba vették a közeli fákat és bokrokat (oda futnak fel és nekünk egyre nehezebb hozzáférni a fürtökhöz) és a régóta elhanyagolt állaopt ellenére minden évben van termés. Mikor november elejére kicsit megcsípi a hideg, a túra energiapótlása mellett pont megfelelő alapanyagot biztosít a szőlőméznek.

Arra már nem emlékszem, hogyan került bele a csokiba, vagy eleve fel sem írtam, vagy a jegyzetek valahol elkeveredtek. Ha előkerülnek, majd kiegészítem a bejegyzést.
A képek alapján mindenesetre elég gusztusos lett a töltelék.