Ez egy próbálkozás az idő mérésének újradefiniálására. Állok a sörökkel telerakott polc előtt az üzletben és felvetődik a kérdés: melyiket szeressem. Jórészt mind ismeretlen, de amúgy is az a trend, hogy nincsenek már állandó dolgok, mindig hajszoljuk az újat. Ami megnyilvánulhat akár csak egy új csomagolásban, dizájnban, de azt sugallja, hogy jobbat, többet kapunk a pénzünkért, mint legutóbb. Vagy, aminek nem örülnek a gyártók, ha mindig mást keresünk, kétszer nem isszuk ugyanazt. El vagyunk kényeztetve, ma már nem nagy kunszt, ha minden nap mást szeretnénk.
Lehet választani gyártó szerint, sörtípus szerint, vagy egyszerűen csak a cimke alapján. Jelen esetben ez történt, el lehet mélyülni a filozófiai mélységben, amit az üvegen olvasható: One Beer Later („egy sörrel később”, vagy inkább „egy sört, de majd később”?). Úgyhogy a választható három féléből magamhoz szólítottam egy-egy példán. Ezek aztán jól el is voltak egymással a kamrában hetekig, ugyanis mindenképpen egyszerre akartam megbontani őket. A kísérlet célja kideríteni, hogy mennyi lehet az egy söridő.
Egy szalonnasütés jó körítésnek ígérkezett, szépen megtervezve, egy előtte, egy közben, egy pedig utána. Kellékek szépen előkészítve, szalonna békésen várakozik a nyárson, a házi sütésű zsemlék olyan gusztusosak, hogy akár már így üresen is beléjük lehetne harapni (egy újabb felmerülő kérdés, vajon milyen lesz ilyen kis szeletekből zsíros kenyeret készíteni?).
Az első üvegben cseh láger, egy szakállas ember néz vissza, a felirat pedig rock’n’beer. Nem nagyon állnak egységgé az információk, a tervező biztosan tudja, hogy mit miért csinált. Mint vulkán, tör fel a hab a nyitás után, a fele sör pillanatok alatt elszalad az amúgy is kis üvegből, hiába volt hűtőben már két napja. Utólag nézem, a cimkére írt fogyasztási határidőn már túl vagyunk, próbálok visszaemlékezni, vajon mikor vásárolhattam, dátumból visszaszámolni, vajon mikor gyárthatták. Kár sokáig elmélkedni rajta, amit sikerült megmenteni, megiszom.
Ennyivel nem lehet elkezdeni a sütést, jöhet a második. Ezen egy Shakespeare(-kortárs) vigyorog, ő biztosan tudja, hogy miért nevezték el a sört tökéletes válasznak, talán a cseh lágerre gondoltak. Hogy a disszonancia itt is meglegyen, ez egy amerikai világos ale. Szintén határidő közeli, de nem árasztja el az egész teraszt, lehet belőle tölteni, csak szép diszkréten tölti ki a hab az üveg megüresedett részét.
Eddig sem sikerült a terv szerint haladni, ettől kezdve aztán végképp nem, a kis szeletkék pillanatok alatt telítődtek zsírral és ha már így történt, akkor ahogy elkészültek, rögtön lehetett is építeni befelé. Határozott előnyük, hogy amíg az ember zsírozza az egyik felét egy „normális” szeletnek, addig a másik fele kihűl. Ezeknél nincs ilyen gond, két falat az egész amúgy is, lehet élvezni, hogy meleg. Ezen felül egy kézzel is meg lehet fogni, a másikban nem kell közben letenni a nyársat, a hagymák nem szaladnak el harapáskor. A sütés végére a sör is elfogyott.
Kellően eltelve jöhet a harmadik üveg, Einstein nyújtja a nyelvét, valószinüleg azért, mert nem ért egyet a felirattal, miszerint Einstein téved (vajon így fog égnek állni a hajam utána?). Még hónapok vannak a lejáratig, lássuk, mit tud ez az amerikai vörös: egészen barátságos, nem ugrál, óvatosan töltöm, ahogy illik, de hamar kiderül, hogy ehhez sem lenne elég a három decis pohár. A hab belakja a teljes rendelkezésre álló területet, de már amúgy sincs hova sietni. A pohár tele, az üvegből alig hiányzik valami. Sok-sok idő elteltével végül egy (vízszintes!) ujjnyi sör kiválik az alján. Két korty az egész, az íze sem érződik. Újabb töltés, az eredmény ugyanaz. Ezúttal rátöltök, majd még egyszer, akkor már összegyűlik élvezhető mennyiségű sör.
Miközben áztatom magam a vízben, kiszámolom: egy-egy töltésre kb fél deci, egy snapsz sör. A negyedik töltésnél még mindig ugyanannyi a hab, pedig annyira óvatosan csinálom, hogy ennél jobban nem lehet. Eszembe jut egy könyv, Csingiz Ajtmatov: Az évszázadnál hosszabb ez a nap.
A kísérlet nem lett sikeres, azt hiszem, az időt egyelőre a továbbiakban is érdemesebb órával mérni.