Ebből rendszert fogok csinálni.
Mármint abból, hogy születésnapokat tartani a különböző söröknek. Az előző csak véletlenül alakult úgy, hogy sokáig megmaradt egy üveggel, aztán már vigyáztam rá, minta karácsonyi légyre és végül elérte megérdemelt végzete.
Ezúttal kissé másképp alakult. Még eléggé az út kezdetén, de azért telve önbizalommal és kísérletező kedvvel, belevágtam egy meggyes sörbe. Leginkább a meggy mennyisége és milyensége aggasztott: maggal vagy anélkül, törve, turmixolva, leszűrve, vagy rostosan? És legfőképpeny mennyi? Az idő is sürgetett, az internetes találatok sem sok konkrétummal szolgáltak. Végül döntöttem, lesz ami lesz.
Az alap sörlé a nemrégiben egy évet megért változat, Saaz komlóval. Az élesztőről levéve hozzáadtam a magozott és kézzel összetört gyümölcsöt (5 l sörléhez 1 kg meggy). Kezeletlenül (legalább egy forralás dukált volna sterilizálás céljából). A sörlé extraktja 1.015 volt, a meggy hozzáadása után 1.020, majd két hét múlva 1.010. A maradék élesztő megette a gyümölcscukrot, a meggy megitta a sörlevet. A sok rost eltömítette a kifolyót, egy kínszenvedés volt palackozni azt a keveset is, amit lehetett. Egy előszűrés ráfért volna …
Egy hónap érés után már látszott, hogy a meggy mennyisége kissé túlzott és valami érte a sörlevet, mert nyitáskor folyton felhabzott (ezt a szokását a későbbiekben sem vetkőzte le, egy évesen is a kupak levételekor azonnal gejzírként indult meg a hab a külvilág felé). Ettől eltekintve iható volt, markáns meggyaromával. Aztán félévesen már a savanyú ízek domináltak, egyszerűen rossz volt (addigra már nagyobb része elfogyott, senki nem panaszkodott rá különösebben). Ekkor mondtam azt, hogy soha többet ilyet. Többször megígértem a megmaradt néhány üvegnek, hogy kiürítem őket, de mivel soha nem volt égetően szükség üres üvegekre, valahogy túlélték egy sarokban és megérték az egy évet.
Ezúttal miccset választottam sörkorcsolyának a majális sör-virsli jegyében (habár nem elseje volt). Ezek hasonló darált húsból készült valamik, mint a szerb csevap és a román határ túloldaláról érkezett. Ragyogó napsütésben raktam meg a tüzet, az eresz védelme alatt zuhogó esőben sütöttem a húst és mire elkészült, már ismét hétágra sütött a nap. Izgatottan bontottam ki az üveget és mivel a fényképezőgép nem lett beállítva, a habszökőkút megörökítése elmaradt (azért egy habsapkányi lehetőséget nagylelkűen biztosított számomra a palack). A pohárba érve a hab nem maradt sokáig tartós, de nem is illant el egy pillanat alatt. A színe a kezdetek óta gyönyörű-
Az ízvilág pozitívan változott az elmúlt hónapok során, bár a túlzott mennyiségű meggy továbbra is uralja a sört, a savanyúság átalakult, inkább egy kesernyés ízvilág volt a döntő, ami nem a komlóból, hanem a meggyből származik. Kellően szénsavas, a komló keserűsége valahol elbújva a háttérben. A korábban kijelentett „soha” szelidülni látszik, főleg, hogy kezd érni a meggy a kertben …
A mennyiséget csökkenteni kéne (7:1 arány már jó lehetne) és a gyümölcsöt valamilyen zsákban kéne beleengedni a sörlébe, hogy utána egyszerűen ki lehessen emelni, vagy csak leengedni róla a levet (a zsák kiemelése és csöpögtetése túlzott fertőzési lehetőség forrása). Azt még tanultam azóta, hogy nyírfacukorral lehetne pótolni a meggyből kierjesztett csümölcscukrot, azt nem „bántja” az élesztő. És az is lehet, hogy eleve egy év múlva kéne csak felnyitni.
De ez még a (nem túl távoli) jövő zenéje.