Véletlen, de úgy sikerült, hogy ismét táblás csoki következik. Ez nem ugyanaz a foglalkozás, mint amelyik itt (http://keito.hu/bonbon/kockacsoki/) volt és egy impulzusvásárlás eredménye. Időnként ránézek a felhozatalra, hátha akad valami újdonság, így figyeltem fel a lehetőségre. Egy új forma kipróbálásának a lehetőségére rögtön a Jelentkezésre kattintottam.
Festett bonbonok már voltak, táblás csoki szintén, ezek kombinációjából születhetett az ötlet. Mint kiderült, ez volt az első kiírás. Nem kezdő társaság gyűlt össze, talán ilyenkor igazán a legjobb, mélyrehatóan lehet eszmét cserélni technikákról, ízlésekről, stílusokról. Közben a munka is halad, az alapvető fogásokkal nem kell bíbelődni. Tévedés ne essék, teljesen kezdőkkel is jó szokott lenni a hangulat, mindig teljes körűen segítjük egymást és a félősebbje is könnyebben felbátorodik, ha látja, hogy más amatőröknek is megy a dolog, nem csak a profiknak.

A festés, bár haladósnak tűnt, kissé hosszúra sikerült, a tervezettnél biztosan. Fejenként hat táblát megalkotni azért nem kis kihívás, főleg, ha az embernek ott helyben kell kitalálni, hogyan is legyen. Előzőleg úgy terveztem, hogy előre kitalálok valamit, de nem lett belőle semmi, nem jutott idő az elmélyülésre. Az ecsetelést még fejleszteni kell, akár konkrét mintát szeretne az ember, akár valamilyen absztraktot. Hihetetlen de az elmosások, mázgálások legalább annyira nehezek, ha a végén valamilyen szemnek kellemes látványt szeretnénk létrehozni. A mellékelt képek alapján lehet mérlegelni, hogy mennyire csábítóak a fotóalanyok. A többiek műveivel nem fényezném magam (volt közöttük néhány igen inspiratív megoldás), ezek mind saját alkotások.

További időt rabolt a leégett karamell, amivel elkápráztattam a többieket, jó tanulság volt a kerámia főzőlap későbbi használatához. De második próbálkozásra tökéletes sós karamellt sikerült összehozni, fel sem merült senkiben, hogy nem nekem kell azt is elkövetnem. Töltés, talpalás, kétféle csoki használata, repült az idő. És közben bár haladt a szekér, elég szépen ráhúztunk. A szokásos menet, hogy mindenki szép sorban végzi az éppen aktuális munkafolyamatot, a végére azonban mabbr szinte egymás kezéből szedtük ki az eszközöket, hogy minél párhuzamosabban haladjunk. Az azért nagy segítség, hogy az új helyen körbe lehet állni az asztalt, a régin nem is lehetett odaférni több személynek egyszerre.

Szóval, egy újabb izgalmas alkalom, sikerekben és tanulságokban gazdag. A töltött táblát elég nehéz jól összehozni, hogy a töltelék is domináljon és talpalni is lehessen. Nem lehet túl vékonyra hagyni a burkot, mert főleg a kockásnál, az élek között a nem kellő vastagságú falat nagyon gyorsan kikezdheti a töltelék. A festés külön kihívás, az ecsetelés továbbra is nagy kihívás, de a fogkefés spriccolás tuti buli, bonbon esetén is alkalmazható. A felismerés, hogy ezt is lehet tervezetten csinálni, figyelve az összhatásra is, szintén maradandó emlék. Sajnos, egy későbbi galiba megakadályozta annak az emléknek képi formában történő elmélyülését, de lehet, hogy éppen ez lesz az a horog, amiért aztán még kevésbé talál majd rajta fogást a feledés.

Végezetül, egy újabb visszacsatolás az előző poszthoz, a karácsonyi kaktusz, amely már novemberben tele volt virággal és amely hónapokon át dacolt a 10-12 fokos környezeti hőmérséklettel és minden locsolás és napfény hatásának ellenállva mégsem nyitotta ki egyetlen bimbóját sem (pár éve éppen húsvétkor volt virágai teljében), majd a várakozásba belefáradva azzal hálálta meg a házba való beköltöztetést, hogy egy hét alatt mindet eldobta. Most ismét van egy jelölt, de mivel pár nap múlva kikerül a szabadba, nem sok esélyt jósolok neki.