Elmúlt ez a nyár is, kezdődhet a csokiszezon, betábláztam hát egy táblás csoki workshopot. Lehetett volna anélkül is, tele van a világháló mindenféle videókkal, de egyrészt nehéz megtalálni az igazán jókat, másrészt egy workshop mindig jó hangulatban telik, sokkal nagyobb élmény. Ha kérdezed, felelnek, ha rosszul csinálod, akkor segítenek, kijavítanak. Amúgy meg csak nézel egy képernyőt, amin összevágtak valamit.
A jelenleg ismert mindenféle csokival dolgozhattunk, ét, tej, fehér és ruby. Három féle stílus volt a téma, egy sima táblás csoki megbolondítva mindenfélével, egy töltött táblás és egy „bocis”.
Az első, a klasszikus egész mogyorós változat, amit már jó pár éve továbbgondoltak és a lényege, hogy nem csak mogyoró darabok vannak a tábla hátlapjába dobálva, hanem gyakorlatilag bármi. Itt még volt mandula, csokipasztilla és csokitöret, de gyakorlatilag bármivel meg lehet szórni rögtön öntés után a táblát: fűszerek, liofolizált gyümölcsök, bármi, ami plusz élményt tud adni az egésznek, akár vizuálisan, de még jobb, ha ízében is.
A töltött táblást ugyanúgy kell tölteni, mint a sima bonbonokat. Egy pálinkás marcipános – dupla adag pálinkával – és egy pisztáciás krém volt a felhozatal. Szerintem számítanak rá, hogy a többség autóval megy, így aztán mindig marad betölthető krém is, pedig jól el lehetett volna üldögélni az asztal körül és a habzsák meg szépen járt volna körbe-körbe-körbe. A pisztáciát pedig jól kiveséztük, hol lehet jót kapni belőle és milyen leleményesen tudják felturbózni a mennyiséget. Azt hiszem én a jövőben is maradok a saját előkészítés mellett, mindamellett, hogy natúr formában nemigen lehet kapni a pisztáciát, csak sós pörkölt változatban. De mivel ez is hozzátesz valamit, szerintem így is lehet jót alkotni belőle. Nem beszélve, hogy a nem teljesen péppé darált pisztáciadarabkák is erősítik a valódiság érzését. A töltéssel egyébként óvatosan kell bánni, mert kicsi a hely, hamar megtelik. Ezért aztán a talpalásom nem is lett megfelelő, rá kellett kenni még egy réteg csokit, de ezt már nem lehetett szép simára elhúzni. A táblát egy transzferfólia mentette meg végül, elfedve az egyenetlenségeket.
A „bocifoltos” csokinál az volt a lényeg, hogy két különböző csokiból önteni valamilyen absztraktot (mértani szabályost a folyó csokoládé matt amúgy is nehézkes lett volna, de egy kis kompromisszummal …). Itt egy kis elméleti felkészítő talán nem ártott volna, mert amíg a hátlapon sikerült hoznom a foltokat, az előlapon szinte egyáltalán nem érvényesült a ruby lilás színe. Ugyanis hiába nyom az ember a habzsákból pár foltot, mire kicseréli a másikra, addigra jó eséllyel az első szín ki is tölti a rendelkezésére álló helyet. A titok egyik lehetséges nyitja, hogy egyszerre csak kis mennyiséget kell kinyomni, de még akkor is elég gyorsan kell váltogatni a két fajtát, de a legjobb verzió a kétkezes. Az utolsó táblába bepofátlankodtam magam, úgyhogy ketten nyomtuk egy-egy zsákkal párhuzamosan egymás mellett, kis adagokban és két rétegben. Az eredmény nagyon pofás lett, a hat sor szinte teljesen szabályos csíkos lett, tulajdonosa legnagyobb örömére. Sok gyakorlással szerintem kivitelezhető úgy is, ha az ember két nyomózsákot fog egyszerre a kezében.
Csak egy típusú formát használtunk, értelemszerűen a tölthetőt. Ennek az lett az eredménye, hogy a nem töltöttnél jó vastag lett a tábla, nehezebben is tört utána. A megoldás, hogy vékonyabb formát kell használni. De jó roppanós maradt, régi emlékeket idézett fel, amikor még ily módon törtek a táblák. Egy ilyen workshop ébreszti rá az embert, hogy a mai „csokikat” mennyire megpuhították különböző adalékanyagokkal az eltelt pár évtized alatt.
Fura ez a táblás dolog, ez inkább a csokoládéról szól, mint az öntött bonbonok, ahol a burok inkább kiegészítő elem. Ráadásul kicsit meghasonlott, hol a színe, fonákja. Töltött esetén még csak-csak, de a másik fajtánál egyrészt ott a szép fényes felület, amelyet az öntőforma ad (ráadásul az is lehet mintás is), ugyanakkor a nagyobb látványosságot a másik oldalon találjuk. Úgyhogy csak óvatosan velük, nehogy magukkal rántsanak a mélybe. 🙂