Valamiért most furcsa érzés február végén szaloncukorról írni, eddig valahogy nem zavart, ha a téma nem illett az év aktuális időszakához. Amúgy is ambivalens a zselés szaloncukorhoz fűződő viszonyom (a két évvel ezelőtti marcipános projekt kapcsán már volt erről szó érintőlegesen). Aztán mégis csak győzött a kíváncsiság.
Két fajta volt terítéken, egy málnás és egy vörösboros ízesítésű. Tényleg csodálatos hatásuk van ezeknek az anyagoknak, a vörösbor is úgy szilárdult, mintha soha életében nem lett volna folyékony. Na jó, inkább csak kocsonyásodott a hűtés hatására. Már a forma töltésénél is elég gyorsan kellett dolgozni, mert elég hamar köt az anyag, de szükség esetén vissza is lehet melegíteni. Habzsákból viszont nem ehet adagolni, mert ahhoz meg túl folyékony. De okos emberek már kitalálták a megoldást, egy műanyag edényből, amelyben egy függőleges kar van, amelyik elzárja a kiömlő nyílást, jól lehet szabályozni, hogy mennyi férjen a formába. Csak egy fület kell megnyomni és jön a cucc, elengedni, záródik, egy kézzel simán kezelhető.
Akinek nincs ilyenje, nekem sincs, annak van még egy lehetősége, hogy nagyobb mennyiséget ráönt a formára, majd valamilyen lapáttal, habkártyával szétteríti, hogy minden formába jusson kellő mennyiség. Persze, hogy nekem ezt ki kellett próbálni, azért kell gyakorlat hozzá, a zselés anyag elég gyorsan kezd húzni, nincs sok lehetőség kényelmes tempóban terelgetni a lyukak között (akárcsak a bonbon talpalásánál). De legalább lehet bátran színültig tölteni. A szilikon formából ezeket ki lehet nyomogatni. Nem törik, de van, hogy egy része beragad a formába, lehet, hogy hosszabb hűtés esetén ez nem gond.
A megdermedt anyagot csokiba kell mártani és ez a legnehezebb lépése a folyamatnak. Mivel hideg, gyorsan lehűti az olvasztott csokit, ami emiatt nehezebben fog lecsorogni, túl vastag lesz. Ugyanakkor mégis csak egy melegebb közeggel találkozik és kissé ellágyul, emiatt a mártóvilla kiemeléskor belevág és a cukor miatt igyekszik ragadni is hozzá, nem akarja elengedni. Mint utólag kiderült, azért van megoldás, mártás előtt a talpra egy vékony csokiréteget kell aplikálni (valami ilyesmi van a konyakmeggynél is) és onnan kezdve már csak arra kell figyelni, hogy a burok teljesen körbeérjen mindenhol, különben jön a meglepetés bontáskor. Elárasztani ugyan nem fogja a padlót, de nem jó érzés, hogy a papír belseje csupa csoki és zselés trutyi.
Már említettem a múltkor, hogy a szaloncukrok végeit egy madzaggal lehet szépen és hatékonyan összehúzni. Óvatosan vele, mert ha túl szűkre szabjuk, akkor húzáskor bizony roppan a burok és megint csak bontáskor derül ki. Mivel a töltelék kikerül a zárt térből, akár savanyodhat, erjedhet is. De erről elég is ennyi, jöjjön a Húsvét.