Nem mindig jó, ha sok van belőle. Például a sörnek sem tesz jót bizonyos fázisban. Erjesztés előtt kell, mert az élesztő szaporodásához szükséges. Előtte és utána már nem annyira szeretjük, főleg a hideg oldalon nem. Az eredmény: dohos, nedves kartonpapír illat és íz, amit biztosan el tud képzelni az is, aki még nem fogyasztott ilyesmit. Ezen kívül a hidegkomlózás által hozzáadott aromákat is bontja, miáltal egy ilyen sör frissessége és élvezeti értéke gyorsan romlik.

De előbb egy kis zene olvasáshoz:

https://www.youtube.com/watch?v=Dk1RU_vXIWA

A leggyengébb láncszem a technológiában a palackozás, házi körülmények között nyomás alatt palackozni nem mindennapos mutatvány. KEGből majdnem jó eredményt lehet produkálni, de elmondások szerint elég macerás és hosszadalmas. Tölcsérrel, mérőedénnyel, lopóval átfejtéssel lehet próbálkozni, ha gyorsan elfogy (mi másért főzné az ember?).
Mezei sörfőzőnek marad a palackozószifon. Szódagép, CO2 palack, patron, amivel otthoni sörfőzők próbálkoznak. Aki úgy gondolja, hogy biztosra menne, már az üres palackot kifújja, aztán elpocsékolja a gázt azzal, hogy feltölti az üveget sörrel (mindazonáltal az iparban dívik a palack „előfeszítése”, de ott zárt a rendszer). Utána kihúzza s szifont az üvegből és kupakol. Hónapokig olvastam fórumon, hogy ez milyen jó és senki nem tette fel a kérdést: miközben kihúzza a szifont (ez egy cső, a lényege, hogy a sör a palack aljától kezdve tölti fel az üveget és az a jó benne, hogy telitöltéskor a csöveg kiszedve pont annyira megy vissza a szint, amennyire azt megszoktuk), ugyan milyen levegő fog visszaszívódni a palackba? Hogy nem az előzőleg kinyomott CO2, az is biztos. Így aztán a technika javítva lett azzal, hogy elég a töltés után kifújni az üveg tetejét.
Ahogy a mesék végén tartja a mondás: aki nem hiszi, járjon utána. Ami nem is olyan nagy dolog, jöhet a kísérlet. Palackozzunk egyazon sarzsból mindkét módszerrel, egyik üveget kifújjuk, másikat nem, tegyük el, majd egyszerre bontsuk ki és elemezzük. Ehhez még hozzávehetjük azt a lehetőséget is, hogy lezárás után a palackot megfordítjuk egyszer-kétszer (rázni azért nem kell), hogy a palackozócukor talán gyorsabban oldódik (természetesn itt is megoszlik a társadalom, hogy a cukrot üvegenként adagoljuk, vagy egyszerre kiszámítva a mennyiséget már feloldott állapotban adjuk hozzá a sörléhez). Ne felejtsük el megjelölni, hogy melyik üvegben mi van. Például úgy, hogy egy papíron számozzuk, hogy 1-2-3-4 és beletesszük a rekeszbe. A gond akkor van, ha véletlenül kiemeljük a papírt és már nem emlékszünk, hogy milyen irányban állt. Vagy elveszítjük a másik papírt, hogy melyik szám mit jelent.
Lépjünk túl rajta, jöhet a próba, amihez kértem segítséget más sörimádóktól is. Amire számítani lehetett (mások kísérletei is alátámasztják), hogy van egy színeltérés, jó eséllyel a világosabbak kapták a CO2 kezelést. Azok alapján, amiket olvastam, láttam, durvább eltérésre számítottam, főleg figyelembe véve, hogy a képek palackozás után két hónappal készültek. Volt akinél három hetesen is markánsabb eltérések voltak, de a körülményeket nem osztották meg. Ízre, illatra is érezhető volt a különbség, de mivel nem volt mivel dekódolni, csak találgatni lehet, hogy a leírások alapján melyik lehetett a „kezelt” és a „kezeletlen”. Olyan szubjektivitásról nem is beszélve, hogy kinek mennyire jön be a több komlóval együtt járó több keserűség is.
A kóstolással nagyjából egyidőben az egyik versenyen az elvileg legjobb eredményt adó változat sörversenyen szerepelt és csak holtverseny miatti szétlövésben maradt le a dobogóról. Egy kis változtatás a receptben és jövőre ismét meg lesz mérettetve. És akkor majd jöhet egy következő kísérleti kör, talán nagyobb precizitással kivitelezve (de akkor hol marad az izgalom?).