4. nap Hullámlovaglás

Határon túl / Pille szárnyon / Kalóz dülöngél / Ma már nem hasad tovább.
A várakozásnak megfelelően a hullámok elég jól mozgatták a hajót egész éjszaka, ennek ellenére sikerült jól aludni. A hálókabinok a hajótestbe vannak elosztva, a hajó orra felőli részen három személynek, a másikon kettőnek nyújt alvási lehetőséget. A szélesség kettőnek kényelmes, a harmadik helyet úgy oldották meg, hogy az ágy előtt a keskenyedő részben még egy helyet alakítottak ki, vagyis a harmadik a másik kettőn keresztül tudja megközelíteni az alvóhelyét. Ez nem valami kényelmes, már az első éjszakán ketten a vitorlás különböző szegleteiben aludtak, bent a központi kabinban, illetve vagy az első fedélzeten, vagy a hátsón (ez utóbbi fedett és védettebb). Ezen kívül a kabinokban csak annyi hely van, hogy éppen fel lehet állni és megfordulni, valamint két kisebb szekrény. Oldalanként egy-egy mosdó (WC+zuhanyfülke), mindez 12×6.7 alapterületen. Ezen voltunk összezárva tízen. Öt napig. Jó, persze, volt partraszállás is közben, ilyenkor szellősebb lett a tér, de egyébként is jól elfértünk egymás mellett. Ha pedig valaki úgy érezte, hogy szomjas, csak annyit kellett mondania, hogy „olyan ideges vagyok”, vagy egyszerűen csak odafordult a hozzá legközelebb levőhöz, hogy „béküljünk ki” és máris minden megoldódott, csak úgy özönlöttek a többiek is. Ennek tudható be, hogy az alkoholkészlet (főleg sör) a nap végére nagyjából ki is merült. Már csak vésztartalék maradt a hátralevő időszakra és időnként felmerülő ötletek arra vonatkozóan, hogyan lehetne feltölteni a készletet – éjszaka megtámadni egy másik hajót, cserekereskedelem (adtunk volna helyette kókuszvizet), de végül megtanultunk beosztással élni.
A nap nagy része hajózással telt, megszakítva egy szigetlátogatással. Elszánt csapatunk egy dingivel és egy lapáthajtású, titkos fejlesztés alatt álló vízi közlekedési eszközzel szállta meg a Határ szigetet, de hosszú kutakodás alatt sem talált néhány kagylóhéjon kívül semmi érdemlegeset a parton. A legmagasabb ponton, ahol szép panoráma nyílt a túloldalra, olyan erős szél volt, hogy majdnem visszarepített a hajóra. Ez előrevetítette, hogy a nap második felében ismét vitorlázhatunk egy jót.
Valóban így is történt, az öbölből kiérve ismét felhúztuk a vitorlát. Mint korábban említettem, nem egy nagy dolog (na jó, teljesen laikusként azért nem próbáltam volna meg), a legnagyobb segítség, ha minél többen csak nézik a folyamatot, fővitorlamesterünk értette a dolgát. Ami viszont nem látszott a magasból, hogy a szél hatására hullámok is nagyobbak lesznek. Ezzel akkor szembesültünk, amikor már kiértünk a nyílt vízre. Tanulmányt lehetne írni arról, hogyan lehetséges az, hogy hajónk 5-6 csomó sebességgel tempózik, a hullámok mintha utolérnének bennünket és a tat égnek fel, az orra meg lefelé, aztán ahogy alánk fordul a víz, már az orr áll kukkra. Szerencsére nem oldalból kaptuk az áramlást, illetve akkor az irányon kellett volna változtatni, hogy ne úgy legyen. Korábban is kapaszkodtunk, főleg helyváltoztatáskor, a fedélzet tele van mindenfelé fogódzókkal, most nem is lehetett másképp, már ülés közben sem ártott. A következő dolog, amit hamar megtanultunk, hogy engedjünk az elemek hatásának, tehát ne erősen kapaszkodjunk, hanem vegyük át a hajó mozgását. Előnyben van, aki már lovagolt valaha. Időnként, amikor egy hullámmal rossz ütemben vagy szögben találkoztunk, akkor a fedélzetre csapódott egy adag víz, de jelentősebb elázás nélkül megúsztuk.
Már készülődés előtt sokunk fejében motoszkált, hogy tengeribetegség. Rémálmok, hogy napokig a korlátnak dőlve fogjuk „élvezni” az utazást. Így utólag kijelenthetjük, hogy ez nem jött be. Volt gyógyszer téve, fogyott is belőle, de tudtommal eleve nem is ezen a napon, hanem már előtte és senki nem dicsekedett azzal, hogy hosszabb távon is szüksége lett volna rá (ha mégis és nem érez ellenállhatatlan kísértést, hogy ezt kommentbe beírja, akkor most már tartsa is titokban 🙂 ).
A Pillangó öbölben töltöttük az éjszakát. A szél továbbra is erős volt, annak ellenére, hogy a sziget elvileg védett minket. Megpróbáltunk társasozni a hátsó fedélzeten, de esély volt sem rá, a kártyák egy pillanatig sem akartak megmaradni az asztalon (bent jóval kisebb hely van, egyébként is sokkal kellemesebb volt kint). Így aztán kifestőműhellyé alakultunk, előbb egyik kalóztársunkat, majd a zászlót alkottuk meg.
Éjszakára is maradt izgalom, a szél összevissza forgatta a hajót, többször is a bója fölé tolta, ami hozzácsapódott a hajótestnek, megfejthetetlen zajt csapva a sötétben. Senki sem tudta, hogy mi történik, csak reggel derült ki, immár világosban.