Túl a szoroson / Dagad a vitorla / Cipőben hullám sír.
Első éjszaka a vízen. Az öböl védett, a hullámzás csendes, jól aludtunk. Reggel azért kiderült, hogy az előző napi erőltetett menet izomlázát többen is megéreztük. Ébresztőként a hajómotor szolgált, reggel hatkor a főkalóz beindította. Erre szükség is volt, mert bár előző nap csak azzal közlekedtünk, az elektromos eszközök jelentősen leszívták az akkumulátorokat, úgyhogy ha egész nap csak vitorláztunk volna, akkor is reggel és este (üresben) járatni kell a motorokat, hogy áramhoz jussunk. Márpedig fogyasztó van bőven, ha csak a hajó tartozékait nézzük, akkor is. Két hűtőszekrény (az egyik dugig pakolva zöldség-gyümölcscsel, a másikban főleg a tejtermékek), egy fagyasztó, hogy csak a nagyobbakat említsem, de a mindenféle kütyük akkumulátorainak is kellett az energia. Valamint egy nagyobb hűtőtáska (inkább doboz, ezt mi vittük), amelyet csatlakoztatni lehet elektromos hálózatra. 
Ebben jórészt iható dolgok voltak, alkoholosak és mentesek vegyesen.
Reggeli alatt véglegesedett a napi útvonalterv, amelyet bejelentettünk a rádión, ahonnan az is kiderült, hogy az idő aznap is szép lesz és lesz megfelelő irányú és erősségű szelünk is a vitorlázáshoz. 
De vitorlázni csak azután fogunk, hogy áthaladtunk a két sziget között szoroson. Ezen simán átjutottunk, csak velünk egy irányba haladt még egy hajó (szintén motorral), amúgy teljesen szabálytalanul, „kötőféken” húzva maga után a csónakját (hivatalos neve dingi).
Ezek a vitorlások már nagyon automatizáltak, csak áll a kormánynál egy (esetleg két) „matróz”, aztán kiakasztják a kötelet, vagy beakasztják, attól függően, hogy mit szeretnének csinálni, majd motor ereszti, vagy csévéli a köteleket, csak a színekre kell figyelni, meg pár apróságra (laza legyen, vagy megfeszítve, ilyesmik). Attól függően, hogy melyik vitorlával dolgoznak éppen, a fedélzet különböző részein nem tanácsos mászkálni, ha elszabadul a bumm (bármilyen oknál fogva), akkor azt nem lehet megállítani és már repül is az ember. A gyakorlat pedig az, hogy ez nagyon szépen ki van találva, de lehúzáskor a vitorla nem mindig úgy tekeredik/fekszik fel, ahogy azt a felhasználói könyvben megírták (ezért aztán a „kicsomagolása” sem lesz zavartalan) és az is előfordul, 
hogy a hajót nem sikerül teljesen szélirányban tartani, hogy minden flottul menjen. Ilyenkor van az, hogy valakinek mégis csak oda kell menni, megigazítani, megmozgatni, a beakadt kötelet kiszabadítani. Ha mindez összhangban és rendezett körülmények között zajlik, akkor a vége is rendben lesz, mint ahogy végül az nálunk is történt, miután a hozzáértő felek megvitatták álláspontjaikat az elakadások megoldásának témakörében. Végre lekapcsolhattuk a motort, most is a fülemben van a hirtelen jött csend, csak a hullámok csapkodása hallatszik. Meg a sörösdobozok szisszenése a jól végzett munka megérdemelt jutalmaként.
Az első megállónk Cateran Bay, ez egyfajta kötelező hely mindenkinek, egynapos kirándulóhajók egyik megállója. Tágas öböl sok kikötési ponttal, szerencsére van szabad bója, így aztán azt is ki tudjuk próbálni. Kevésbé macerás, mint horgonyozni, a tengerfenékre vannak rögzítve, csak a hozzá tartozó kötelet kiemelni egy csáklyával, beakasztani a saját köteledet és máris rögzítve vagy. Különböző színűek vannak és szabályozva vagyon, hogy milyen méretű hajó milyen színűhöz köthet ki. Kaptunk egy nagyon jó könyvet, ahol a különböző partszakaszok ki vannak nagyítva, mélységvonalakkal és a bóják helyének kijelölésével segítik a hajóst. Ezen kívül még szövegesen leírva, hogy mire kell figyelni, milyen szélirányok esetén ad védettséget az illető kikötő, esetleg a partszakasz kirándulóhelyei, ha vannak.
A kormányos előrelátási lehetőségei elég szűkösek, hogy finoman fogalmazzak, ráadásul jó messze is van a hajó orrától, ezért már az irányításhoz is segítségre szorul. Ez úgy történik, hogy előremegy pár ember, minél több, annál nagyobb tud lenni a káosz és elkezdenek tornázni (mint a repülők esetében, csak itt nem kívül vannak, hanem a hajón), attól függően, hogyan ítélik meg a hajó sebességét és irányát, így próbálva meg segítséget nyújtani a manőverhez. A ráfordulás az első lépés, a bója közelében már nehéz nagyobb manővereket végrehajtani és a hajó tehetetlensége is elég nagy, főleg, ha valaki nem napi szinten űzi ezt a mesterséget. 
Ez a legkönnyebb, a kipécézett bója irányát időben be lehet mutatni a kormányosnak. Utána kis sebességgel kell megközelíteni a célt, de éppen a kis sebesség miatt a kormánnyal már nem lehet hatékonyan fordulni, a két motor előre-hátra kapcsolásával lehet korrigálni a hajó pozícióján. Tény, hogy az első próbálkozás elúszott, vagy az irány, vagy a szög nem volt teljesen jó, vagy a csáklyás ember nem tudta időben kihalászni a kötelet (de lehet, hogy el sem érte). Ne felejtsük, folyamatos hullámzásban vagyunk, pillanat alatt változik a helyzet, nincs fékpedál, hogy megnyomjuk és ráérünk molyolni. Olyan sincs, hogy kicsit visszatolatunk, már rég máshol van a hajó és arra is kell vigyázni, hogy a hajócsavar nehogy beleakadjon a kötélbe. Ha jól emlékszem, harmadjára (vagy két és fél volt?) sikerült, de ki emlékezett már arra, hogy közben jártunk egy kört, a sikerélmény mindent elhomályosított. Hely- és időszűke miatt itt jegyezném meg (már csak azért is, hogy ne cikizésnek tűnjön a részletes leírás), hogy már másnap és onnan kezdve rendszeresen profi módon sikerült bójázni, úgyhogy hamar bele lehet jönni a gyakorlatba. Ezúton is gratula hozzá, rám n+1-dikként már nem volt szükség (lábatlankodni) ezekhez a manőverekhez.
A hely nem véletlenül látványosság, a földnyelven két kilátó pont is van, de le is lehet menni a homokos partra a túloldalon (ide lehet lelátni a kilátókból) és meg lehet mártózni a nagyon lassan mélyülő vízben. Az úszóruhában mentünk, nagyjából dél volt, így aztán a kilátótúra a talpig fekete ruhában nem a legjobb program, de utána megmártózni a meleg vízben már nagyon kellemes volt és a vizes cuccban visszafelé is komfortosabb a járás. Azok jártak jól, akik partraszálláskor a dingiből kiszállva rögtön csobbantak is az öbölben, de vigyázni kellett a nagy hajóforgalom miatt, szinte mindig jött-ment valaki.
Indulás előtti utolsó nap vettem egy hajózó cipőt, egyrészt mert nincs túraszandálom, másrészt pont az ilyen „partra szállunk, kicsit mászkálunk, vizesedünk, de nem gond” programokra. Jó szolgálatot tett, a forró homokban is simán lehetett vele járni és bátran gázolni a part menti sekély vízben kikötéskor és induláskor vissza. A hajóra érve éppen mostam ki belőle a homokot a hátsó lépcsőn, mire kicsúszott a fél pár a kezemből, kecses ívben távolodott a hullám hátán a hajótól és mire egyáltalán tudatosult volna bennem, hogy talán valamit kéne csinálni, már el is süllyedt. Előző este volt rajtam először, ez volt a második útja. Nem csoda, hogy első megdöbbenésem után nekem is kedvem támadt „kibékülni” valakivel és erre szerencsére mindig lehetett találni egy partnert.
Esélytelen lett volna bármit is tenni, nem is fárasztva ezzel senkit, indultunk tovább, éjszakai szállásul a Windy Bay volt kinézve, pont a megfelelő védettség okán. Két óra körül érkeztünk oda, de minden olyan bója foglalt volt, ahol kiköthettünk volna, horgonyt leengedni nem volt lehetőség (vagy nem is akartunk?). Általános szabály, hogy egy bóját nem lehet napközben korlátlan ideig elfoglalni, csak akkor maradhatsz hosszabb ideig, ha kettő után érkezel, figyelembe véve, hogy négyig korlátozzák a hajózást, akörül már be kell húzódni valahová éjszakára. Egy másik sorstársunk is prédára lesett, de egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy ezek közül egyik sem szándékozik azon a napon továbbállni, így mindkettőnknek mennünk kellett, mégpedig a szemközti Whitehaven Beachre, ami egy szép hely, de kitettebb az uralkodó széljárásnak. 
Kikötés után partra is szálltunk, hogy felfedezzük kicsit a környéket. A többiek belefeledkeztek a vízbe, én pedig a szárazföld belsejébe indultam. Volt egy ösvény, azon találtam egy kilátót is (onnan jól át lehetett látni a szigethez, ahol eredetileg éjszakáztunk volna, még mindig tele volt az öböl), aztán mire visszaértem, a többiek elhúztak. Mivel amúgy is a naplementét vártam hosszú záridős fotózásra berendezkedve, különösebben nem zavart a dolog, de felfedezték, hogy hiányzok a hajóról, észrevették, hogy kint bóklászok a parton, úgyhogy kijöttek értem. Még bohóckodtunk kicsit a vízben, de a nap nem akart lenyugodni, végül lemondtam a tervemről és még ragyogó napsütésben visszatértünk a hajóra.
Étkezésekről talán még lesz lehetőség szólnom, most csak a vacsora utáni desszert érdemel említést, amelyen áfonya és mangó adta a díszítést. Nem is tudtam, hogy torta is lapult a fagyasztóban. 🙂
Vélemény, hozzászólás?