Lajhár vizek fölött / Pünkösdi csúcskalózokra / A nap visszatekint. Remek napra ébredtünk, a domb fölött tornyosuló sötét felhőkből semmilyen égi áldást nem kaptunk. Este sikerült mindent elrendezni, reggelre csak annyi feladat maradt, hogy a fölösleges(nek vélt) cuccokat kipakoltuk a kikötőben maradó autókba. 
Valamint a helyi kölcsönzőből búvárcuccot vételeztünk. Egyrészt a tervben volt korallok és halak felkutatása, másrészt a tengerben való egyszerű lubickoláshoz is ajánlják a megfelelő úszóruha viselését a medúzák miatt. A kölcsönzős előtt szépen felsorakoztunk, mindenkinek választott egy-egy búvárszemüveget pipával, egy pár békalábat (lábméret nem mindegy, nehogy leessen a vízben) és egy megfelelő méretű ruhát. Mindezt szépen lerakta sorba a földre, hogy mindenki tudja, hogy melyik az övé, majd vett egy hatalmas nagy táskát és beledobálta az egészet.
A kiírás szerint a hajót úgy is odaadják, hogy senkinek nem kell legyen hozzá hivatalos vezetői engedélye, de azért a kikötő elhagyásakor a kölcsönző egyik munkatársa a hajón van és felméri a tudásszintet, valószínüleg vétójoga is van. Jött is korán reggel egy ürge, ahogy az a filmekben is, rövidnadrág, póló, napszemüveg, de mi még a kölcsönzés előtt voltunk, megegyeztünk, hogy visszajön később. Aztán még egyszer elment, mert elhúzódtak kicsit a dolgok, de végül sikerült összeterelni a társaságot és elkezdett beszélni. Volt egy kétoldalas sűrűn teleírt papírja, minden egyes ponton végigment és részletesen bemutatta a hajót, a hajózást, térképészetet és navigációt általában és a vitorlázásról is beszélt. Néha, egy-egy részletnél neki is keresgélni kellett, hogy mi hol van, sokfajta hajóval dolgozhatnak ők is.
Azt, hogy mit gondolt rólunk, nem derült ki, egy másodpercre le nem vette a szemüvegét és a mimikája is olyan volt, hogy nem lehetett tudni, most mosolyog, vagy csak birsalmába harapott. Fél szóval említette, hogy aznap csak miattunk jött el dolgozni és már szeretne máshol lenni, ennek ellenére nem csapta össze, pedig a második órát már mi is eléggé nehezen viseltük. Végül dél körül végzett és már csak az elméleti vizsga volt hátra. Nem volt egy túl nehéz kérdéssor, az amúgy nehezen érthető ausztrál angolból hajózási laikusként is sikerült annyit megérteni, hogy a kérdések egy részére én is tudtam válaszolni, másrészt helyi barátaink vettek néhány vitorlásleckét az év folyamán és jobban benne voltak a témában, harmadrészt az emberünknek is fogyott már a türelme, úgyhogy besegített párszor, hogy haladjon a dolog gyorsabban.
A vitorlást ő vitte ki a kikötőből, természetesen motorral, hiszen az is volt a hajón (leopard 40 típusú katamarán), majd a kikötőből kiérve bohóckodtunk kicsit a vitorlával (de lehet, hogy csak egy horgonyzást próbáltunk), aztán ő kiszállt egy csónakba és húzott vissza, mi pedig magunkra maradtunk. Ennek örömére (és a déli meleg miatt is) bontottunk egy-egy sört.
A sok kis csúszás miatt a tényleges indulás eléggé elhúzódott, ráadásul az egyik előírás az, hogy csak délután négyig lehet hajózni, utána éjszakázásra valahol parkolnunk kell. Erre a napra az volt tervezve, hogy nyílegyenesen áthajózunk a legnagyobb sziget egyik védett öblébe, majd horgonyzás után még kimegyünk a szigetre, van egy jelzett ösvény, amin fel lehet menni a sziget legmagasabb csúcsára és körbe lehet nézni onnan fentről. A hajóút teljesen eseménytelenül telt, meg kellett kerülnünk egy sziklafokot, amely mellett kisebb zátony van, valamint egy szigetet, de kellő ívben haladva egyik sem okozott semmilyen problémát. Mindig többen figyeltünk minden irányba, mikor, honnan bukkan elő egy-egy másik hajó, de nem volt csúcsforgalom. Közben szorgalmasan tanulmányoztuk a térképet, mértük a távolságot (ahogy tanultuk), számoltuk a hátralevő utazási időt az éppen aktuális sebesség alapján (6-7 csomó körül volt).
A víz teljesen nyugodt, az öbölben, ahová becsorogtunk, meg valósággal lapos volt. Nem lévén bója (vagy csak egy foglalt?), leengedtük a horgonyt. Rajtunk kívül csak két hajó állt a környéken, nem volt nehéz kellő távolságot tartani tőlük. Kikötéskor fontos a kellő távolságtartás, a hajó ugyanis bár állni látszik, valójában folyamatos mozgásban van, a környezeti elemektől függően körbe is táncolhatja a kikötési pontot. Vagyis a két kör sugarának összegénél messzebb kell legyenek egymástól a hajók. 
Annyira azért nem rizikós, mert mindkét járműre ugyanazok az elemek hatnak (szél, hullámok), tehát kicsi az esélye annak, hogy hasonló körülmények között egymással ellenkező mozgást produkáljanak, de fő az óvatosság és egyébként is, hely volt bőven.Felavattuk a csónakot is, azzal mentünk ki a partra, majd neki a hegynek. A távolság nem tűnt hosszúnak, talán másfél km, viszont a szintkülönbség 430 m. A jelzőtáblán mintegy másfél (-két) órát írt egy irányba, csak reméltük, hogy ennél rövidebb idő alatt is meg lehet járni, ugyanis a nap sem szándékozott már túl sokáig fent maradni. Végül sikerült 50 perc alatt feljutni eléggé erőltetett menetben és ezáltal elkapni a másik sziget mögött éppen lebukó napot.
Az úton felfelé szinte lépésenként gyíkok ugráltak félre az éppen a csapatot vezető lábai elől.
Ösvényről nem beszélhetünk, annál inkább egy folyamatosan emelkedő lépcsősorról. Ráadásul sok helyen kényelmetlen is, egy lépésnek kicsit sok, kettőnek kevés, de lehet, hogy alacsonyabb sorstársaim másnak érzik az arányokat. 
Valakik nagyon ráértek, hogy ezt a rengeteg kőlépcsőt megépítették. Lefelé majdnem félútig lehetett menni lámpa nélkül is, de aztán a koromsötétben már elkelt a mesterséges fény. A parton pedig úgy kellett kitapogatni, hogy vajon merre induljunk, hol és mennyire sekély a víz, hogy ne akadjunk fel a csónakkal. 
Végül különösebb gond nélkül abszolváltuk a helyzetet és mire visszaértünk, a vacsora is elkészült.
A jó levegő, az első hajózási nap izgalma, a vacsora és a hajó diszkrét ringatózása együttes hatására hamar elfáradtunk, még futólag áttekintettük a másnapi lehetőséget, majd mindenki elvonult aludni.
Vélemény, hozzászólás?